Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM
aránya igen magas volt, vagy mint Szentes, már önerejéből korábban felszabadította magát. 3. Hasonló, de a felsoroltakhoz képest előnytelenül differenciáltabb volt a Békés megyei úrbéres mezővárosok és községek helyzete. Az örökváltságot már 1848 előtt megvalósítani képes Békéscsaba és Szarvas után Gyula, Békés, Gyoma, Orosháza, Mezőberény és Tótkomlós megközelítőleg az erőteljesebb csongrádi-csanádi települések gazdasági-társadalmi szerkezetét képviselték. Azért szólhatunk csak közelítésről, mert Békés megyében a nagybirtokosok súlyosabban tudták még érvényesíteni a befolyásukat. Az úrbéri terhek eltörlése minden település nyeresége lett, beleértve az uradalmaktól közvetlenül függő Körös menti, illetve sárréti községeket is (pl. Öcsöd, Szentandrás, Endrőd, Körösladány, Szeghalom, Vésztő, Füzesgyarmat). Mivel csak kis számban voltak úrbéreseik, a nagybirtokba ékelt Doboz, Gyulavári és Kétegyháza kapott a legkevesebbet a jobbágyfelszabadítástól. 4. A három vármegyében külön csoportot jelentett a majorsági zsellérekből és dohánykertész telepítvényesekből magánjogi szerződéssel létrehozott „községek" együttese. Ezek Csongrádra és Csanádra voltak jellemzőek, de néhány Békésben is akadt belőlük. Tényleges községi jogállásukat csak az 1860-as évek derekától, teljességében csak az 1873. évi törvény után nyerték el. Csongrádban a Pallavicini-uradalom a Tisza jobb partján, a Károlyiak Békésbe átnyúlóan, a Wenckheimek inkább kivételesen hozták létre hazátlan zsellérekből ezeket a nemegyszer feloszlatott, szétkergetett, bármikor munkaerőt biztosító telepítvényeket. Lakóikra a jobbágyi jogviszonyok megszüntetése nem vonatkozott, miután eleve nem számítottak úrbéresnek. Csanád és Arad megye kiterjedt kincstári pusztáin az 1810-es évektől 1859-ig maga a kamara hozott létre több mint húsz kertésztelepítvényt, pénzember nagybérlők közbeiktatásával. E községek számos közös fellépését már 1848-ban sem kísérte megértés a kormányszervek részéről. 5. Legvégül, a parasztság településcsoportok szerinti jellemzése után, a jobbágyfelszabadítást sikeresen átvészelő, a maguk körzetében meghatározó erejű és kiterjedésű nagybirtokokról szólunk. Az őrgróf Pallaviciniek mindszent-ányási uradalma gazdálkodásának korszerűsítése jelentős hullámzásokat mutatott (REIZNER 1895). A kor szavát leginkább a Károlyi grófok értették meg, mágocsi, derekegyházi, szénási uradalmaik nem egy tekintetben (szarvasmarha- és juhtartás, majorépítés) élenjárónak, példának számítottak. A munkástelepek lakóira alapozott ledolgozási rendszert is a Károlyiak alkalmazták a legnagyobb sikerrel (HANZÓ I960.; KÁLLAY 1986.). Békés megyében a gróf, illetve báró Wenckheimek kígyósi, körösladányi uradalmai emelkedtek ki. Az utóbbi gazdaságban a magas szintű lótenyésztés mellett öntözési és alagcsövezési befektetésekre is sor került. A legtöbb korszerű beruházásra a tőkepénzes polgár Wodianer vállalkozott gyomai birtokán. Csanádban a csanádi püspökség uradalma szürkén gazdálkodott. Mezőhegyesen a katonai ménesbirtok zárt világában az 1870-es évtized elejéig növénytermesztéssel kevésbé foglalkoztak, a hatalmas gazdaság majd csak a polgári irányítás idején, az 1880-as évekre teljesedett ki nagyüzemi mintaként. A felvázolt viharsarki állapotok természetesen az országos közviszonyok hatása alatt formálódtak, illetve maradtak meg, anélkül, hogy azokat szorosan, mechanikusan