Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM
valóra váltásával elért fejlődési fokozat — legtöbb meghatározó elemével, sokféle nehézségével, bonyolultságával — alapjában véve 1960-ig megmaradt. Mindamellett az ország általános fejlődésével, különösen a szocialista ipar megerősödésével párhuzamosan a Viharsarokhoz hasonló agrárvidékek történetileg felhalmozódott, az alapstruktúrából következő gondjai már a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése előtt is jócskán megfogytak. Az 1960. előtti másfél évtizedből elég csak a fog-, lalkoztatottság növekedésére, az agrártermelés jelentős korszerűsítésére, a termelőszövetkezetek egy részének sikeres gyökérverésére, állami gazdaságok kiépítésének eredményeire utalnunk. Az itt tárgyalt három dél-alföldi megye az 1941. évi népszámlálás tanúsága szerint 2 az ország legnagyobb népsűrűségű agrárterületei közé tartozott. A négyzetkilométerenkénti 82,5 főt mutató országos átlaggal szemben Békés megye 91,5 főt, Csanád 89,6, Csongrád 80,8 főt számlált. A három megye (Szeged nélkül) együttesen 730 579-re terjedő népessége mindössze 97 településen tömörült; köztük 6 városban és 10 mezővárosi szerepkört betöltő nagyközségben. Ez utóbbiak is egyenként több mint 10 ezer lakossal rendelkeztek. E 16 település lakossága összesen 402 ezer fő, a három megye népességének 55 %-a volt. A táj gazdasági erői éppúgy, mint politikai, munkásmozgalmi szervezőerői ezeken a nagy kiterjedésű határral, tanyavilággal rendelkező népes településeken koncentrálódtak. Az alföldi átlagot meghaladó népsűrűségű viharsarki megyék lakosságának mintegy kétharmada (1941-ben Békés 63%-a, Csanád 70%-a, Csongrád 65%-a, s külön Hódmezővásárhely 57%-a) „őstermelésből" élt, azaz az agrárnépességhez tartozott. A Viharsarok agrárnépessége együttesen 475 959 fő volt. A terület gyenge iparosodottságát mutatja hogy iparból élő lakossága csak 128 ezer fő volt, az össznépesség mindössze 17,5 %-a. Az ún. őstermelő népesség rétegződését — kisebb hibalehetőségekkel számolva — 1930. évi népszámlálás és az 1935. évi mezőgazdasági statisztikai adatfelvétel 3 segítségül hívásával, a Viharsarokban így körvonalazhatjuk: az agrárnépesség a harmincas évek kezdetén a tájegység lakosságának 65,4%-a, az „őstermelő" népesség 1930ban 466 887 fős tömegéből 218 402 személyt, azaz a három megyében együtt 46.8%ot kell a nincstelen agrárproletárokra és családtagjaikra számítanunk, agrárproletárnak tekintve az 1 kat. holdon aluli földtulajdonnal rendelkezőket is. (Békés megye 97 ezer, Csanád 59 ezer, Csongrád megye Hódmezővásárhellyel együtt közel 62 ezer fő.) Az 1 és 5 kat. hold közötti „földbirtokkal" bírókat, köztük az ellenforradalmi földreform során földhöz juttatottakat, szintén az agrárszegénységhez kell számítanunk. Ez a kategória a Viharsarok területén közel 39 ezer gazdaság tulajdonosát jelentette, akik a családtagokkal együtt 120-130 ezer embert képviseltek a harmincas évek első felében. A nincsteleneket és a kisföldűeket egybeszámítva legalább 340 ezer főre, az agrárnépesség közel 73%-ára tehető a három viharsarki megyében az állandóan vagy gyakran 2 Magyar Statisztikai Évkönyv 1943-1946. Bp., 1948. Innen vettük az 1941. évi népszámlálásra vonatkozó összes adatunkat. 3 1930. évi népszámlálás. II. Foglalkozási adatok. (Magyar statisztikai közlemények. Új sorozat, 86.) Bp., 1934. 43-48.; Magyarország mezőgazdaságának főbb üzemi adatai az 1935. évben. (Magyar statisztikai közlemények. Új sorozat, 112.) Bp., 1941. 322-402.
