Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA
ték ellenségnek a kisgazda és a szociáldemokrata szervezeteket. Voltak viszont, akik a radikális „nemzeti szocialista" csoportosulások, a németországi gazdasági és szociális példák felé fordultak. Az ideológiai zavarosság gyakran kapott teret. A nyilasok 1939es szociális propagandája és a háború alatti viselkedése azután kijózanító erejű lett, de már későn. Gazdasági tekintetben a Horthy-korszak első évtizede, különösen a pengő bevezetése után, az Alföldön fellendülést hozott. A háború és a megszállás kárait hamar pótolták, 1926-1928-ban már építkezések sora tartott. Nem így az „agrárfronton". Az 1920-ban meghirdetett, évekig elhúzódó, de életképes gazdaságokat nemigen teremtő földreformból való kiábrándulás már széles körű volt. A nagybirtokokhoz érdemben nem nyúltak ezúttal sem, az egészségtelen birtokmegoszlás érdemben nem változott. A bénító erejű válságévek a gazdákat is, a munkanélkülieket is megviselték. A „több lábon álló" gazdálkodás haszna viszont bebizonyosodott. Az 1935 utáni újabb és hosszabb konjunktúraszakasz a háború éveibe is kinyúlt. Ezt a kb. hat esztendőt a válság alatt meghonosított, közvetlen állami beavatkozás fenntartása mellett, a nagyfokú szakmai tervszerűség és a célszerű támogatás jellemezte. Az uradalmak és egyes parasztgazdaságok egyaránt ekkor tudtak gépekre, törzskönyvezett állatállományra, állattartó épületekre, nemesített vetőmagvakra, magtárakra, rizstelepek berendezésére, műtrágyára stb. költeni. A magasabb jövedelem alapján a háború alatti termelési és beszolgáltatási előírásoknak is eleget tudtak tenni (pl. hadi célú ipari növények, pótanyagok termesztése). A harmincas évek második fele érlelte meg a szakoktatás iránti nagyobb igényt, amelyet számos formában elégített ki az állam. Az iparban a háború közeledtével az élelmiszerüzemek kerültek a figyelem központjába, leginkább a malmok, a húsipar, a konzervipar. A kereslet erősödése ösztönözte a termelést. Belső fejlesztések történtek szinte minden üzemben, a textiliparban is. Az építőanyag-iparra is konjunktúra köszöntött. A hatósági anyagkiutalások rendszere a kisiparosokat hozta nehéz helyzetbe, a nagyobb üzemeket csak kivételesen. Az 1920 és 1944 közötti városfejlesztés nem hozott ugyan látványos eredményeket, de számos célszerű és esztétikus középületet. A húszas évektől több Bauhausstílusú ház készült, s a háború előtt megjelentek már az Alföldön is (különösen iskolák, hivatali épületek, bérházak esetében) a típusterv alapján emelt objektumok. A közművekkel való ellátottság állapotáról 1941-ből vannak adataink. A villannyal ellátott lakások aránya a városokban jónak mondható. Elszomorító viszont a földes padlózat mintegy kétharmados részesedése, s az, hogy az egész Alföldön mindössze 61 településen épült ki egy-egy kisebb negyedre a vezetékes vízszolgáltatás. Imponálóan terjedt el a rádióhallgatás: 1928 és 1940 között három-négyszeres volt az emelkedés a készülékek számában. Ugyanezen idő alatt a telefontulajdonosok száma csak 50-60 százalékkal nőtt. 1940 szeptemberében, a második bécsi döntés alapján 13 ezer km 2 , Jugoszlávia megszállásakor pedig 8700 km 2 síksági terület visszakerült Magyarországhoz, egyúttal az Alföld magjához. Pár esztendeig folytatódhatott az 1919 előtti kapcsolat Nagyváraddal, Szabadkával, Zomborral, Újvidékkel (Arad és Temesvár vidéke nem került vissza).
