MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1989

1989-08-16 VB_804 - 1989_VB 804/32

- 31 ­értelműen a párt adott irányvonalát képviselje, lehet, hogy le­hetőséget kell teremteni ahhoz is, hogy más hangok megszólalja­nak, azt is el tudom képzelni, hogy ezt követően mindjárt a párt álláspontja is megjelenik, legalábbis bizonyos párttagoknak vagy párttestületeknek a véleménye a kérdéssel kapcsolatosan. Innen­től kezdve az a kérdés pedig,hogy mi lesz a későbbiekben, az pusz­tán gazdasági kérdés. Lehet, hogy most 52 ezer példányban fogy el a lap, s ha a párt nem lesz elég ésszerű, akkor csak 20-ban, következésképpen lehet, hogy nem lesz érdemes előállítani. Gyakor­latilag az lehetetlen, hogy a párt lemondjon erről a lehetőségről, amelyben politizálni tud és a jövőben méginkább politizálnia kell. Dr. FORRAI JÓZSEF elvtárs: Miután elhangzott egy javaslat, megfon­tolásra érdemesnek tartom én is, amit Pataki elvtárs felvetett, mégpedig a következők miatt: nekem is meggyőződésem, hogy ennek a lapnak a párt politikai irányvonalához közelállónak kell marad­nia. Magyarán: szó sem lehet a jövőben egy szűkebb pártosságról, azért nem, mert ez szakmailag nem lenne hasznos. Elsősorban itt a tulajdonjogot, a polgári jogi értelemben vett tulajdonjogot kell úgy rendezni, hogy az kikezdhetetlen legyen, ezért - amit Kibédi elvtárs felvetett, hogy forduljunk a KB-hoz egy többszemélyes KFT lehetőséget vizsgálandó - ezzel egyetértek, mert egy egyszemélyes KFT-ben is az MSZMP lenne a tulajdonos, de ha többszemélyes KFT van, másoknak is nyújthatunk mézesmadzagot. Azért fogalmazok vi­lágosan, mert értelmetlen lenne másként. Tehát arról van szó, hogy az újságírókat hozzá lehet kötni a saját lapjukhoz, személyes ér­dekeltté tenni. Lakosságból szövetségeseket lehet szerezni, vagy vállalatokat gazdaként, tulajdonosként érdekeltté tenni. Tehát a kulcskérdés polgári jogi értelemben vett tulajdonjog. Ehhez képest, és hogy ez a tulajdonjog igenis az MSZMP politikai irányvonalának képviseletét alapozza meg a lapban. Ehhez képest a fügefalevelek, azok, amelyekről itt beszéltünk. Magyarán: legyen politikai napi­lap, kerüljön le a "Világ Proletárjai Egyesüljetek", azt se bánom, ha az impresszumba kerül, hogy ki adja a Phőnix Kiadó, Phőnix KFT, amelynek még egyszer mondom, a tulajdonosa az MSZMP. Tehát a döntő, hogy a lap politikai irányvonala ezt képviselje, polgári jogi ér­telemben vett tulajdonjogilag megalapozva. Hitvitákra nincs szük­ség. Én ugyan nem tudom, hogy mit jelent egy független tanácsadó testület, stb., ha ezek is olyan fügefalevelek, amelyekre most szűk-

Next

/
Thumbnails
Contents