MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1989

1989-08-16 VB_804 - 1989_VB 804/28

- 27 ­SZABÓ MIKLÓS elvtárs: A következőket szeretném előrebocsátani: Itt döntést nem hozunk; arra lenne most leginkább szükség, hogy az általatok képviselt területi pártszervek véleményét mondjátok el az adott kérdésben, amely véleményekkel valamely irányzat meg­erősödik vagy meggyengül. Ezt tudnám tájékoztatásképpen elmonda­ni majd a megyei pártbizottságnak, de az előterjesztést egyrészt Árpási elvtárs tenné meg, tehát nem a koordinációs bizottság. Ami a laptulajdonosi kérdést illeti, azt az itt elhangzott vélemények figyelembevételével mi tennénk meg a pártbizottsági ülésen. Tehát, ha van véleményetek és javaslatotok, azokkal kellene kiegészíteni a leírtakat. Azt tenném még hozzá, hogy a legutóbbi KB-ülésen e­lég nagy vita volt. Ez most minden megyében napirenden van. Tekin­tettel a megyei lapok példányszámára, amely 1 millió fölött van az országban, az ellenzék ezt szeretné kicsikarni a kezünkből. Ép­pen azért, mert a választásokra készülünk, és éppen azért, mert itt az MSZMP-nek még némi befolyása és hatása ezeken keresztül van úgy gondolom, ezt semmilyen körülmények között nem engedhetjük meg magunknak. Andics elvtárs arról tájékoztatott, hogy a tulajdonjogi viszonyok jogilag támadhatatlanok, tehát a laptulajdonosi kérdések ben az MSZMP tulajdonosi joga történelmileg bebizonyítható, megtá­madhatatlan. Itt politikai támadásról van szó, amire - ha lehet ­csattanós választ kell adni, de jogilag a dolog nem csikarható ki a kezünkből. Ezzel a helyzettel élni kellene, ezt a pozíciót - ha egy mód van rá - semmilyen körülmények között nem szabad feladni. Szeretném még elmondani, hogy a jövő hét csütörtökére összehívták a főszerkesztőket, a megyei lapok főszerkesztőit és a megyei párt­bizottságok társadalompolitikai titkárait egy újabb stratégia meg­beszélésére és kialakítására. Az ott elhangzottakat figyelembevé­ve lehet majd végső álláspontot kialakítani. GYŐRFI KÁROLY elvtárs: Elnézést kell kérnem, egy órakor Orosházán megkezdjük az első körzeti tanácskozásunkat, arra azonban vállal­kozom, hogy a következő pb-ülésen bővebben elmondom véleményemet. Azzal, ami az írásos anyagban van, egyetértek, tehát a javaslatok­kal. Ami a lap jövőjét illeti, úgy gondolom, hogy a mai helyzet­ben az eddiginél is jobban az MSZMP lapjává kell tenni az újsá­got. Lehet, hogy ez nem szimpatikus vélemény, különösen az újság­w BÉKÉC. W- EGYEI | LEV:'

Next

/
Thumbnails
Contents