MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1989

1989-04-24 VB_803 - 1989_VB 803/31

3 ­egyetértett a népköztársaság elnevezés további fenntartásá­val, mert ez van szinkronban tartalmában is a népfelség el­vével, a népnek mint a hatalom kizárólagos forrásának meg­jelölésével. Szórványos vélemények szerint elegendő a köz­társaság használata is. 5 . / Politikai rendszer A vita középpontjában a többpártrendszer kérdése állt. A többpártrendszer ténye nem volt vitatott. Vélemények hang­zottak el a tekintetben, hogy az alkotmány proklamálja-e a többpártrendszert, s egyáltalán hogyan oldja meg a pártok és az állam szétválasztását. A párttagok értették annak lényegét, hogy az MSZMP nem tart igényt vezető szerepének alkotmányos deklarálására. Egyesek szerint az alkotmány vezesse be a többpártrendszert, így külön is rendelkezzék a pártok és az állam viszonyáról. Mások véleménye szerint - s ez volt a többségük - nem kell ezt megtenni, mert a pártok és az állam között most már for­malizált viszonyról nincs szó. A pártok helyét, társadalmi szerepét és funkcióját meghatározhatja az alkotmány, de ez nem lehet több mint a politikai akarat kiformálásában és kifejezésében való részvételük. 6 . / Gazdasági, tulajdoni rendszer Igazi vita nem alakult ki a tulajdonnal kapcsolatban , fel­tehetően azért, mert ez a fejezet a kopncepció legkevésbé kidolgozott része. Ellentmondásos, bonyolult és változó vi­szonyaink között ez a téma a legnehezebben megragadható. íf LEVÉL"! Ai í

Next

/
Thumbnails
Contents