MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-05-13 VB_779 - 1987_VB 779/17

-16­A nyugdijváltoztatás másként érinti a fiatalokat, és másként érinti az időseket. Az alapvető cél, hogy az időskorúak helyzetében va­lamilyen érzékelhető pozitiv lépéseket kell tenni. Az ami Magyar­országon történt az utóbbi 15 esztendőben, az uj mechanizmus beve­zetése óta , mióta az ár jelentős tényező lett az ár alakulásában, a nyugdijas vonalon rendkivül hátrányos helyzet alakult ki. Voltak aggályok, amelyekre még utalnék: péládul az aktiv özvegyek­nél természetesen ez nem hozhatja kedvezőbb helyzetbe a kiskorú gyermeket nevelőt, sőt, esetleg az árvaellátás mértékének javítá­sával segitjük. Tehát ez ugyanigy képzeljük el. Hasonló fajta ag­gályok merültek fel: - nem alaptalan, hogy elsősorban ma még az aggályok kerülnek előtérbe, melyek fontosak lehetnek azoknak, akik dolgoznak a rendszeren, ezeket jól érzékeljük, mert politikailag ez egy komoly és kemény menet lesz, hogy ha igy, ahogy tervezve van 1988-ban, 89-ben belépnek. Azt hiszem - mely személyes meggyőződé­sem - elsősorban saját apparátusunkra nézve, sok "menetet" már vé­gigcsináltunk, de ilyen kemény menet nem hiszem hogy volt 1956 ó­ta, amely most következik, mely az egész lakosság anyagi helyzetét érintő. Ezért kezdő lépés, amelyről Gyulavári elvtárs beszélt: valahogy ki kell alakitani Magyarországon a nagyjövedelmek adózta­tásának a metodikáját, a rendszerét, és hozzászoktatni az igazsá­gos közteherviseléshez. SZABÓ MIKLÓS elvtárs: A felszólaló elvtársak véleményét olyannak tartom - és javasolom, a végrehajtó bizottság igy foglaljon ál­lást -, melyet közvetiteni kell a Központi Bizottság Gazdaságpo­litikai Osztályának. Tulajdonképpen a tervezett intézkedések - az adó- és árreform, a nyugdij-rendszer korszerűsítése - politikai hatásait nincs mó­dunkban felmérni. A végrehajtó bizottság nincs abban a helyzet­ben, hogy azt mondja a Központi Bizottság felé, hogy ismeri a la­kosság és a párttagság véleményét. A saját véleményünket tudjuk közvetiteni. Javasolom, hogy a végrehajtó bizottság fogadja el, és támogassa a javasolt intézkedések bevezetését, de foglaljon ugy állást, hogy szükségesnek tartja, mielőtt törvényerőre emelné az országgyűlés legyen egy széleskörű társadalmi vita, hogy vá­laszt tudjunk adni, hogy a tervezett intézkedések a lakosság poli­tikai bizalmát nem ingatják-e meg a hatalommal szemben. Erre a a 5ft

Next

/
Thumbnails
Contents