MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-06-10 VB_782 - 1987_VB 782/34

7 ­ken, mégis a már elhatározott, megtervezett épületek helyén - fő­leg Békéscsabán - lassan halad a területelőkészités. Jelentősebb változás a felujitási és fenntartási keresletben sem várható. A folyamatosan fogyatkozó fizikai létszám miatt az épitési igények egy része továbbra is nehezen lesz kielégíthető. A kapacitáscsök­kenést a vállalatok és szövetkezetek - mind eddig is - túlóráz­tatással, VGM-ek bevonásával igyekeznek pótolni. Ugy Ítéljük meg, hogy a szakvállalatokon kivüli kisebb épitőipari egységeket /kisszövetkezetek, költségvetési üzemek, GMK-k, nem épitőipari vállalatok részlegei, s egyéb épitéssel foglalkozók/ érdekeltté kell tenni az épitésben, a jelentkező épitési csúcsok /főleg a szakipar területén/ levezetésében. En­nek egyik lényeges feltétele a versenysemlegesség, a másik pedig olyan vállalkozó, aki a kisszervezeteket koordináltan be tudja vonni az épités folyamatába. Az épitőipar és a lakásépités kapcsolatában a jövő útja egyértelműen az, hogy a piac értékítélete döntse el, szükség van-e és milyen igényűlakásépitésre. Támogassuk a vevőt, az épit­tetőt különféle szempontok alapján /első lakás, vagy sokadik, luxus, közepes, esetleg átmeneti jellegű, stb./. Az épitőanyagipar szelektiv-intenziv fejlesztésére a kö­zelmúltban az Épitésügyi és Városfejlesztési Minisztérium koncep­ciót készitett. Ennek alapján a tégla- és cserépipar, valamint a fedéllemez gyártás a nem kompetitiv szférába került. Ezért döntő­en hazai gyártással kell az itt jelentkező igényeket kielégiteni. Az üvegipar - egyebek mellett - már kompetitivnek minősül, s az épitőanyagipar fejlődésének további dinamikáját végső soron és egyre inkább ennek a szférának versenyképessége határozta meg. A tégla- és cserépiparban a fejlesztés fő céljai az elavult, erőforráspazarló, környezetszennyező technológiák kiváltása, a megmaradók hatékony modernizálása, a nyersanyagforrások jobb ki­használása, hulladékszegény technológiák bevezetése.

Next

/
Thumbnails
Contents