MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987
1987-01-21 VB_771 - 1987_VB 771/5
a helyeken mindenképp, ahol ifjúsági sportosztályok létrejönnek. A közös tervező munka után a mindennapi feladatok végzése, a folyamatos együttdolgozás terén látunk a jövőben elsősorban javítanivalót. Ezek közül néhány területet emlitenék részben megerősitve az előterjesztésben leirtakat, részben pedig bővitve. Szeretnénk ha rétegmunkában differenciáltan megfelelő munkamegosztást kialakitva állami, mozgalmi szervek között eredményesebben, hatékonyabban dolgozni a jövőben. Rétegmunka középpontjába állitva a középiskolát, pályakezdő fiatalokat és a családalapi tó fiatalokat. A mozgalmi és állami eszközökkel együttdolgozva segiteni önszervező ifjúsági közösségek létrejöttét középiskolások körében, segiteni a pályakezdő fiatalok munkába állását, javitani anyagi helyzetükön, érezhető változást elérni családalapitó lakáshoz jutáshoz elsősorban. Szeretnénk együttműködni az iskolai és munkahelyi demokrácia kiszélesitése érdekében, alakulását állandóan figyelemmel kisérni, ha kell folyamatosan intézkedést hozni, segiteni egymás munkáját. A kongresszuson meghatározott feladatok alapján szeretnénk a megyében is az ifjúsági szervezeten belül fiatalitást végrehajtani mind a tagság, mind a KISZ-vezetők tekintetében. Ez a feladat azt gondoljuk, hogy tagoltabb ifjúsági struktúra kialakítását teszi szükségessé a megyében is, amelyen belül markánsabban kell megfogalmazni és végezni kinek-kinek az ifjúság körében a feladatokat. Egyetértek, ahogy a megyei párt ifjús gi bizottsága megfogalmazta javaslatát a jelentésben. Ehhez hasonlóan egyértelműen, markánsan megfogalmaznám mindannyiunk számára a feladatot. Nyilván velünk a KISZ-el együtt állami-, társadalmi- és tömegszervezeteknek az eddigieknél nagyobb választékot jobb cselekvési lehetőséget biztosítani, kiemelve serdülő korú fiataloknak, középiskolásoknak és huszonéves fiataloknak. Ebben az esetben lenne arra lehetőség a 26-30 éves korosztály számára, hogy más szervezetben tevékenységet végezzen. A létrehozott uj osztálylyal az állami ifjúsági munkában szeretnénk együttdolgozni sajátos megyei feladatunk megvalósítása során. Környezetvédelmi feladatok megvalósítása során azt gondoljuk, hogy az állami munka és a KISZ vállalások jól kiegészíthetik egymást. A KISZ vállalásokat a megyei küldöttértekezlet elfogadta, utána feladatterv készült ütemezéssel, melynek megvalósítását szeretnénk az uj sportosztálylyal együtt végezni. Szeretnénk a diáksport, táborozás, turiszti-