MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987

1987-04-01 VB_776 - 1987_VB 776/9

-8­dala, hogy mi támogatjuk, s kérjük, hogy ti is legyetek fogadó­képesebbek a felszabaduló munkaerő foglalkoztatása, megoldása ü­gyében. Ne mi meditáljunk fölötte, ne mi foglaljunk abban állást, hogy valamelyik fiatal vállalja-e, hogy elmegy pár hétre Budapest­re tanulni, hanem kérdezzük meg tőle, s az döntse el. A gazdaságon belüli önállóság növelése, a felelősséggel párhuzamo­san: bár elindult egy folyamat ebben az évben a közbeeső egységek gazdasági önállósága, önelszámolása érdekében, s ezt jól fogadták. A kommunisták is igen jól vették etekintetben az ajánlást, s eb­ben tovább lépni szükséges, amely azt jelenti, hogy az emberek al­kotókészségét is fejleszti, s a gazdaság számára is előnyös.Eh­hez kellene igazitani jobban az érdekeltségi rendszert, bért, s más egyéb dolgot. Nagyon fontos - ennek alátámasztására - a párt­szervek az adott helyen, a kommunisták részvállalása, példamuta­tása szintén garancia. 5./ Szóvá tettük már egy évvel ezelőtt is utánpótlás kérdését. Úgy kell dolgozni, hogy legyen kettő, három olyan ajánlás, ami azt jelentse, hogy a végrehajtó bizottság majd annak idején ne legyen olyan helyzetbe, mint volt az elmúlt években. Mindent összevetve az általam elmondottakat, van egy kedvező változás, aminek örülünk, amit ösztönzünk, van egy sor dolog, ami visszatart, s ezekbe élénkebben kell dolgozni, hogy azt mondhassa majd a testület valamennyi idő múlva, igenis Mező­hegyes elindult azon az úton, melyen eredményesen felzárkózik. Ami minket illet, a mi segítőkészségünk, az nem kérdőjeles, s amikor kritizálunk, amikor szóváteszünk az a jószándék, a se­gítés miatt kell csinálni. Hadd mondjam, hogy volt a Soós elvtársnak egy megjegyzése, hogy nem kellően, bizalommal fo­gadják itt a megyei pártbizottságon, elmondhatom, hogy egy év alatt egyszersem tetted be a lábad hozzám, másrészt nem a végrehajtó bizottságnak, s az itteni vezetésnek a bizalmat megszerezni, hanem neked kell a bizalmat megszerezni.

Next

/
Thumbnails
Contents