MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1987
1987-03-04 VB_774 - 1987_VB 774/6
- 5 KARDOS ERNPNÉ ELVTÁRSNQ; Gyakorlatilag a kérdéseim megszüntBk, mikor meghallottam a szóbeli kiegészítőt. Néhány gondolatban szeretnék kapcsolódni az anyaghoz. Készülve a mai vb-ülésre, kicsit átnézegettük, hogy mit tettünk mi ezen a területen, és elővettük azokat az intézkedéseket, amelyeket éppen a határozat révén, a pártbizottsági határozatok után az élelmiszergazdaság területén mi is kialakítottunk, illetve feladatot határoztunk meg magunknak. Azután néhány éven keresztül figyelemmel is kísértük ezeket az intézkedéseinket, s azt követően rákapcsolódtunk mindig az aktuális határozatokra és annak próbáltunk eleget tenni. Azért vagyunk most is összhangban a főbb elvekkel - bizonyos pályamódosításokat kellett tennünk -, mert gyakorlatilag ezek a témakörök a megye jellegzetességéből adódóan örökké felszínen vannak tartva, erre Fodorné elvtársnő is utalt, hogy milyen témák kapcsán foglalkoztunk mi a mezőgazdaság illetve élelmiszeripar helyzetével. Ez folyamatosan felszínen lévő megyei tevékenység, és benne a gazdálkodó szervek a maguk kereteinek, szervezeti lehetőségeinek figyelembevételével, illetve az azokban beállt változások, piaci információk figyelembevételével élik a maguk életét, alapvetően most is összhangban ezzel a határozattal. Amikor a novemberi határozattal foglalkozunk és azzal kapcsolatosan az össztevékenységünkbe beillesztve a főbb feladatokat határozzuk meg, akkor is azt kell mondani, hogy összhangban vagyunk a tíz évvel ezelőtti határozattal. A főbb feladatok azonosak. Az anyag 7. oldalán meg van határozva, hogy melyek azok a főbb feladatok. Ez általánosnak tűnik, de mi ezt lefordítjuk az adott gazdálkodó egység helyzetére, feladatára és rendszerére, és akkor rögtön tartalommal telítődik meg, mert akkor fogunk ezirányban elérni eredményt, ha az adott pl. tésztaipari dolgozó fogja érteni, hogy neki annak érdekében mit kell tenni, hogy ezeket a fő célokat megvalósítsuk. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy véleményt tudjak mondani, hogy kell-e az agrárágazat és élelmiszerágazatra egy átfogó, újabb intézkedés vagy határozat, politikai döntés. Úgy gondolom, hogy az elmúlt Központi Bizottsági határozat és a decemberi állásfoglalást ha egységben kezeljük, akkor arra kellene az erőt összpontosítani, hogy ennek érdekében tegyünk meg mindent. A feladati rész első pontjához: szeretném ha a szóbeli kiegészítőben a szellemi rész kifejtésre kerülne. Az anyagot jónak tartom, ettől sokkal több témakörrel foglalkoztunk a különféle anyagok kapcsán, melyek mind összhangban vannak ezzel. /< P v