MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-09-03 VB_761 - 1986_VB 761/7
-6CSATÁRI BÉLA elvtárs: Tisztelt Végrehajtó Bizottság a jelentést jónak tartom, azokkal a kritikai megjegyzésekkel, amelyek elhangzottak. Két gondolatot szeretnék felvetni, főleg a jelentő részhez és a szóbeli előadáshoz. Az egyik a kádermunka jelentőségével; a másik a saját kádermunkánk megitélésével kapcsolatos. 1./ Ami a kádermunka jelentőségét illeti, szoktuk mondani, hogyha pár dolog rendbe van a pártban, akkor rend van a pártban és a társadalomban - politika, káderpolitika, végrehajtás. A politikát illetően, ami alapkérdés, azzal nekünk megyei pártbizottságnak, a megyében dolgozó pártszerveknek, úgymond adaptálási lehetőségünk, jogunk van. De a koncepciója a dolognak az központilag fogalmazódik meg. A káderpolitika - bár ez is központilag fogalmazódik meg azonban a hatáskörbe tartozó, és ez annyira konkrét dolog a kádermunka, hogy nem általános, hanem konkrétan, ami a mi feladatkörünk. Ez pedig azt jelenti, hogyha a politikánál adaptálás, akkor itt a döntés, ez pedig egy lényeges különbség, nagyobb felelősséget jelent. Most a hangsúlynak akarok nyomatékot adni, ezt szerintem akár magunkra, megyei pártbizottságra és szerveire, a megyei pártbizottság irányitása alatt dolgozó pártszervekre, és azokhoz tartozó pártszervezetekre gondolok, tehát a jelentőségét kellene mélyebben, még alaposabban hangsúlyozni. Elég sok ellentmondás merül fel az utóbbi időben a gazdaságban, az uj vezetési formulákban, azokkal kapcsolatban. Van egy egyszerű káderpolitika, amelyet a párt határoz meg alapvetően, a vállalat számára a formát adaptálja, és van az a követelmény, uj követelmény, hogy pályázati rend utján is be lehessen tölteni funkciókat. Azt hiszem, hogy zavar bennünket az újszerűség, a gyakorlatlanság, de egy rendező elvet e tekintetben is erősitenünk kellene és nyomatékot adni, hogy a kulcs a káderpolitikai elvek. Az alapvető kérdés, hogy a káderpolitikai elveknek kell érvényesülni a pályázati rendszer keretében is. 2./ Ami a megyei pártbizottság és irányitása alá tartozó pártszervek ezirányu munkáját illeti, megitélését illeti. Határozottabban ki merjük nyilatkoztatni, hogy van fejlődós, lényeges fejlődés káderek alkalmassága, rátermettsége, és gyakorlati munkája vonatkozásában. Mire utalnék, 12 évvel ezelőtt volt a korabbi határozata a KB-nak« azóta az iskolázottsáli^a rátermettA