MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-06-25 VB_757 - 1986_VB 757/32
- 9 részt vettek ebben a tevékenye égben, valamint a párton kivülieknek olyan érdeklődő része, akik aktívák, KISZ- érj tömegszervezeti vezetők és tagok. Mindez biztosította az érdeklődést, segitette a cselekvési egységet, amely a kongresszus után kialakult a résztvevők körében. Ez érezhető volt a. dokumentumok feldolgozásának első időszakában, amit az 1986. év eleji pártnapok még tovább fokoztak.Majd, amikor kezditek ismertté válni az 1985ös év teljesítési gondjai, a napi gondok felé terelődött az érdeklődés és helyenként bizonytalanság jött létre. Az SZKP XXVII. kongresszusa újabb érdeklődést, politikai érzékenységet hozott létre, amit a csernobili események, kiu~ sé elhomályosítottak. Összességében : A kezdeti, helyenkénti értetlenség után a párttagság helyeselte azt, hogy a kongresszusi dokumentumokat ilyen formában dolgozzák fel, amely mintegy párbeszédet biztosított a résztvevők részére, lehetőségei; adott a feladatok egységes értelmezésére és ezzel hozzájárult & cselekvési egység kibontakozásához. Amely még csak lehetőség az egységes cselekvéshez, kiinduló pont ahhoz, hogy minden egyes alapszervezet a helyi tennivalók végrehajtása érdekében mosgósitson a napi feladatok maradéktalan megvalósítására . Feladat : Az 1986/87. évi pártoktatás során térjen vissza minden alapszervezet a megválaszolatlan, lezáratlan kérdései :r •:•, azok tisztázása érdekében. FE LELŐS: pártalapszervezetck titkárai HATÁRIDŐ: 1986. december 31, """ i i B É K É S C S A B A, 1986. június 5. 14-