MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-04-02 VB_751 - 1986_VB 751/8
A megyében hatvan egynéhány település van, ha a tanácsi önállóságról beszélünk, akkor a vezetésnek hivatása magaslatán kellene hogy álljon. /Például Kunágotán gondjaink vannak, nem kapunk megfelelő szakember-gárdát, nem hagyjuk abba a keresést. Kérem, hogy a testület értsen egyet, hogy a megyei tanács tisztségviselői üljenek le a városi tanács tisztségviselőivel, ahogy a párt illetékes vezetése is részt vesz, ott az elhangzottaknak megfelelően konkrétan megbeszélnénk a további tennivalókat, és ami nem fogalmazódott meg, de nekünk ismereteink vannak, azt is megfogalmazzuk. KARDOS ERNQNÉ elvtársnő: Én nem vagyok a tanácsi munkának szakértője, ezért lehet, hogy tévedek, amikor néhány véleményt elmondok. A tanácsi munka partirányitasanak a kérdéseiről van szó, bennem ez az anyag ugy állt össze, hogy ez a város, a megye lakosságának közel 20 százalékát jelenti. Kerestem, hol van a tanácsi irányitásnak, a tanácsban tevékenykedő kommunistáknak az ezzel kapcsolatos feladata. Gyulavári elvtárs hozzászólása alapján kialakult bennem az a kép, az az általam hiányosságnak vélt kérdés, hogy a tanácsban tevékenykedő kommunistáknak is vaskosan megfogalmazódik az ezzel kapcsolatos feladat, mert egy kérdés a politikai irányitás, a másik kérdés, nem tudom elfogadni és tudomásul venni, hogy türelmi időket adunk, és majd csak ráhangolódunk valami felelősségteljes politikai munkára. Nem tudom elfogadni a hosszú tanuló, megszokó időt, mert gyakorlatilag itt egy megyei irányitó, benne a városi irányitó munkájáról van szó, és ez a munka szerintem ez politikai munka a javából. Itt egyetértek a párt irányitás szerepének a kihangsulyozásával, mert ez hangulatot irányitó olyan politikai , ami teremtő erővé válhat , és nemkívánatos hangulati elemek fékezhetik. Ami a tanácsban történik magas igényeket kivánó politikai munka. A megye közveáleménye az elmúlt időszakban felpörgő politikai tevékenység, melynek mind a párt, mind a tanácsi vonalon tanúi voltunk. Megfogalmazódott, hogy a megye, benne a város lakossága többet várnak a megyei párt, illetve a tanácsi vezetéstől, mint ami eddig történt - itt a megyét és a várost nem választom külön -. Nagyobb tempót, nagyobb ütemet, nagyobb felelősséget követel. Helyi tapasztalataink alapján ami a közvélemény alap-