MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-04-02 VB_751 - 1986_VB 751/5
-4Ezekről a párttagok sorozatosan negativ módon jeleztek vissza, ami felett elmentünk, melyet bizonyit az anyag is. Ugy van fogalmazva, hogy tekintélye van a vezetésnek, élvezi a lakosság bizalmát, nem ez jött vissza. A pártirányításról beszélve nem mehetünk el mellette. Fontosnak tartanám, hogy a végrehajtó bizottság ülése után Gyulavári elvtárs, Ábrahám elvtárssal mindenféleképpen szóljanak erről. A másik problémát ott látom, a vezetést illletően, hogy a vezetők között nincs egyetértés /elnökhelyettesek, osztályvezetők/ és ez a városon is meglátszik. Például a VII. ötéves terv készítésénél nem a város, hanem elsősorban saját területük fejlődését tekintették elsőrendűnek, s ebbe a városi pártbizottság vezetésének sokkal keményebben, következetesebben kellene beleszólni, hiszen kommunista vezetőkről van szó. A vezetőkkel szembeni követelmények lényegesen megnőttek, az emberi kapcsolatok rendkivül fontosak, erre fel kell hivni Sasala elvtárs figyelmét hogy nem a nép van a tanácsért, hanem forditva, mert néha majdnem ugy néz ki, hogy ezt Sasala elvtárs félre érti. Ugyanez vonatkozik az apparátusra is. A felkészültséggel semmi probléma, de veszi a bátorságot, hogy a testület fölé próbál kerekedni. Összességében ugy látom, hogy a pártirányítás alapvető elvei érvényesülnek döntően, de néhol ellentmondásosan, és ezeket kell kiszűrni a további munkában, és véleményem szerint a végrehajtó bizottság által elfogadott feladatsor helyesen fogalmazza meg a további feladatot. Kicsit más a feladatsor, mint amit az elemző munka mutat, mely azt jelenti, hogy mindenki tudja a dolgát, csak a beszámolást tekintő időszakban nem egészen ugy csináltuk, mint kellett volna. A feladatokat illetően javasolom, hogy változtassuk meg: a szakapparátus beszámoltatását informácsiócserére módositsuk. Javasolom, hogy a végrehajtó bizottság az anyagot fogadja el, értsen egyet azokkal a feladatokkal, amelyek a továbblépés lehetőségeit, biztosítékait taglalja, javasolom azt is, hogy egy év múlva, a vb által elfogadott időben térjünk vissza a feladatok végrehajtásának értékelésére. FODORNÉ BIRGÉ5 KATALIN: A jelentést azokkal a kiegészítésekkel együtt tartom komplettnek, amelyeket Lovász elvtársnő megfogalmazott r