MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986
1986-03-19 VB_750 - 1986_VB 750/30
- 15 Összegezve megállapitható, hogy a megyei utánpótlás, számában, minőségi összetételében, felkészültségében részben már alkalmas, részben alkalmassá válhat az érintett időszakban várható cserék és átcsoportosítások zavartalan megoldására, annak ellenére, hogy az állami,gazdasági szervek utánpótlásának összetétele nem biztosit fiatalítást illetve a cserék vonatkozásában átmeneti megoldásokhoz vezet. FELADATOK ; 1. Az utánpótlás összetételének alakításában továbbra is szükséges a munkások, a nők, a fiatalok valamint az állami, gazdasági területen dolgozó káderek arányának növelése, különös tekintettel az állami, gazdasági funkciókban történő cserék, átcsoportosítások tervszerűbbé tételének érdekében. Ebben az 199o után várható cseréket is figyelembe kell venni. Felelős: MB titkárok Határidő: 1986. június 3o. illetve folyamatos minden tárgyév június 3o. 2. Az utánpótlásként számitásba vehetők körét ugy kell alakitani, hogy minél több olyan személy szerepeljen a tervben, akik alkalmasak az adott területen pályázattal elnyerhető beosztások betöltésére, megfelelnek a pályázati feltételknek. Felelős: MB titkárok, illetve osztályvezetők Határidő: folyamatos 3. Az utánpótlás nevelésének gyakorlatában folyamatos és kiemelt figyelmet kell forditani a konkrét megbízatások által bizonyítható képességek kibontakoztatására, azok értékelésére, az objektiv megítélések kialakítására. Felelős: MB osztályvezetők, titkárok, első titkárok Határidő: folyamatos véA 1°