MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1986

1986-03-19 VB_750 - 1986_VB 750/11

-10­KÜLDNFÉLÉK: 1./ Oelentés a gazdaságpolitikai pártnapokról. Előadó; Várai Mihályné elvtársnő SZABÓ MIKLÓS elvtárs: Davaslom a Végrehajtó Bizottság vegye tudo­másul a jelentést és állapitsa meg, hogy - a központi szervek dön­tése alapján - nagyon körültekintő előkészítő munka eredményeként, jólsikerült felkészitő, pártnapi felkészitő alapján - amelyet Ma­róthy elvtárs is tartott - igen sikeres akciót bonyolítottunk le. Ennek kapcsán 380 helyen és alkalommal, mintegy 30-32 ezer fő rész­vételével, széles körben próbáltuk értelmezni, magyarázni az elmúlt ötéves tervciklusban elért eredményeket, a feszültségeket, az ezévi feladatokat. Reméljük, hogy ennek hatása, eredménye a munkában tük­röződni is fog. Egyébként a hangulata, az észrevételek, amelyek itt is rögzitve vannak, arra mutatnak, hogy egyrészt a résztvevők, a dolgozók mozgósíthatók tervcéljaink megvalósítása érdekében. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta, tudomásulvette. Személyi kérdések: 1./ Oavaslat a KISZ Békés megyei Bizottságának tiszteségviselőire. Előadó: Kutas Gyula elvtárs SZABÓ MIKLÓS elvtárs: Uj személy ebben a listában Szabó István, megválasztására most kerülne sor. Lovász elvtársnő ós a PTO megvizsgálta a dolgot, minden szempontból alkalmasnak tartják e funkció betöltésére. Megjegyzem, hogy Szabó Béla elvtárs javaslatát a Pártbizottság elé kell terjeszteni, A Végrehajtó Bizottság a javas­latot elfogadta, egyetértett vele.

Next

/
Thumbnails
Contents