MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-08-21 VB_736 - 1985_VB 736/36
- 3 főt küldtünk turnusonként, de a beszámolási időszakban már lényegesen kevesebb beutaltat küldtünk, kivétel az 1984-85-ös időszak, amikor az apparátus előtt olyan politikai feladatok álltak, hogy nem tudtunk több beutaltat elküldeni. A hévizi BM-üdülőbe lényegesen kisebb az érdeklődés, igy ide csak 1-2 főt küldünk évenként. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a pártapparátus egészségügyi állapota jó, fokozott gondot kell forditani a káros szenvedélyek, elsősorban a dohányzás elhagyására. Egészségügyi ellátásban részesül a megyei és békéscsabai apparátuson kivül a Békés megyei Népújság és Lapkiadó Vállalat vezetése és ujságirói, a Kossuth Könyvkiadó Kirendeltségének dolgozói, valamint a KISZ apparátus tagjai. Az utóbbi években a KISZ apparátus nem vett részt a szűrővizsgálaton. A városi-községi apparátus munkatársai a helyi egészségügyi intézményben részesülnek orvosi ellátásban. II. Apparátus üdülési lehetősége Az apparátus üdülési, pihenési lehetőségét az MSZMP Központi Bizottság Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya valamint a SZOT által biztositott beutalókkal tudjuk segiteni. Ezen kivül minimális térités ellenében az Oktatási Igazgatóságokon, a Párt Vendégházaiban tudunk szállás lehetőséget kérni. Az üdülési igények felmérése az év elején elkezdődött. A kapott beutalókkal az igények háromnegyedét tudtuk kielégíteni, igy az apparátus 26 %-a tud évente szervezett üdültetésben részt venni. %