MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-08-21 VB_736 - 1985_VB 736/18

- 8 ­A lakosság pénzbevétele az első félévben 5,2 %-kal haladta meg a múlt év hasonló időszakáét, ami jelentősen elmarad az országos 8,2 %-om növekedéstől. Szén belül a bér és bérjel­legű bevételek az országos átlagot meghaladóan emelkedtek /7,3 %-kal/. A lakosság mezőgazdasági termékértékesitésből származó bevétele 3,7 %-kal kevesebb mint 1984. első félévé­ben, melynek alapvető meghatározója a sertésértékesités visszaesése. A lakosság betétállománya 7,3 ?>-kal, a hitel­állománya 11,2 %-kal volt több mint az előző év hasonló időszakában. Az első félévi növekedés mindkét területen ke­vesebb, mint egy évvel korábban. Az OTP pénzügyi közreműködésével épülő lakások közül 652 la­kás épitése lett befejezve, ami 115 darabbal kevesebb mint egy évvel korábban. Jelenleg 5.095 lakás épitése van folya­matban és az első félévben 999 lakás épitése kezdődött meg. A gazdaságpolitikai feladatok I. félévi végrehajtását a pártszervezetek megfelelően segítették . A kiemelkedő társa­dalmi és politikai eseményekben való közreműködés mellett kellően mozgósítottak, nagy súlyt fektetve továbbra is a gaz­daságpolitikai feladatok egységes értelmezésére, megérteté­séra, a hatékony minőségi munkavégzés feltételeinek megte­remtésére, a fegyelmezett, jobb munka elismerésére. A vál­lalatirányítás korszerűsítésének kapcsán tovább kell fino­mítani, az újszerű igényekhez igazitani pártszerveink munka­módszerét, munkastílusát. Az állami szervek a magasabb követelmények figyelembevéte­lével végezték irányitó, ellenőrző munkájukat. A társadal­mi és tömegszervezetek aktiv mozgósitó munkájukkal jól szol­gálták a célkitűzések megvalósítását. II. Összességében a megye gazdasága számos külső és belső hatás eredőjeként az első félév során nem teljesítette a célkitű­zések időarányos feladatait. Az ipari termelés az elmúlt

Next

/
Thumbnails
Contents