MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-08-07 VB_735 - 1985_VB 735/8
-7Megemlitette, hogy a pártalapszervezetek, pártvezetőségek részéről felfokozott érdeklődést tanusitanak az öt évvel ezelőtti helyzethez képest. Ehhez természetesen hozzájárult az 1983-as központi bizottsági állásfoglalás, a kongresszus ide vonatkozó határozata, tehát sokkal felkészültebben, konkrétabban tudnak segitséget nyújtani a szakszervezeti választásokhoz. Külön kiemelte a községi pártbizottságok, pártvezetőségeknek azt az érdeklődését a szakszervezeti munka iránt, amivel öt évvel ezelőtt csak elvétve találkoztak. Ez azt jelenti, hogy községi szinten is a szakszervezet felelőssége, súlya megnövekedett, és községi szinten újjáalakult szakmaközi bizottságok megfelelően végezték eddigi munkájukat. A káderegyeztetések megtörténtek, most folynak a személyi javaslatok testületi előterjesztésekre történő előkészítése, nagyon sok segitséget kaptak kádergondjaik megoldásában. Tehát fontos momentum,nak tartotta, hogy az elmúlt időszakhoz képest ezen a szinten megerősödött a politikai feltételeknek a megteremtése. A sajtónyilvánossággal kapcsolatosan tájékoztatásul elmondta, hogy a Békés megyei Sajtóval egyeztetett sajtótervet készitettek, ennek alapján történik majd a tájékoztatás, s ugyancsak gondoltak az üzemi sajtó ilyen jellegű orientációjára. Tekintve, hogy a népfront és a szakszervezeti választások egyidőben zajlanak, fontos kérdésnek tartják, hogy a kölcsönösség a munkájukban azért meglegyen. Szikszai elvtárssal szóbeli megbeszélést tartottak. NAGYOn fontosnak tartják, hogy a szakszervezeti tisztségviselők is ismerjék a népfrontválasztások módjait, kérdéseit, nyújtsunk segitséget, s ugyanúgy a népfront is segitse a szakszervezeti választások sikeres lebonyolítását. Felhivta a figyelmet, jó lenne egyeztetni a megyei ilyen jellegű politikai eseményeket. Politikai súlyát tekintve intenzivebb egyeztetésre van szükség, hogy az események ne "üssék" egymást, és a sajtóban a közvélemény számára is elhatároltak legyenek ezek a feladatok. SZABÓ MIKLÓS elvtárs egyetértve a felszólaló elvtársakkal, javasolta a végrehajtó bizottságnak, az előterjesztést fogadja el. A következőkre kivánta a figyelmet fokozottan felhivni: Az elmúlt időszakban ugy a szakszervezet, mint a népfront-munkában sok szó esett arról, hogy üzemi és községi szinten vannak megoldat-