MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-07-24 VB_734 - 1985_VB 734/53
/V c/ Elsődlegességet biztosítson a következő feladatoknak : - a közoktatás feltételeinek javítását és a felsőfokú képzés megyei lehetőségeinek bővítését; - a pályakezdés megkönnyítését ; - az első lakáshozjutás feltételeinek javítását; - a fiatal szakembergárda kialakítását, megtartását és a tehetségesek vezetővé válását. d/ A megyei pártbizottság és munkabizottságai, valamint a végrehajtó bizottság a következő öt évben az állásfoglalás megvalósítását szolgáló legfontosabb témákat tárgyalják meg. Nagy figyelmet fordítsanak a végrehajtás megszervezésére és az ellenőrzésre. A pártbizottság középtávú tématervében szerepeltesse és ütemezze a kiemelt fontosságú ifjúságpolitikai témákat: - A pártbizottság tárgyalja meg; A KISZ-munka továbbfejlesztésének megyei feladatait. Még ebben a ciklusban térjen vissza ezen ifjúságpolitikai feladatterv megvalósításának helyzetére. Felelős: dr. Lovász Matild - A végrehajtó bizottság tűzze napirendre; Az állami ifjúsági munka megyei helyzetét és fejlesztését. Felelős; Gyulavári Pál Az iskolai demokrácia, a tanulói önkormányzat helyzetét ós fejlesztését. Felelős; Nagy Oenő fi