MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-06-27 VB_732 - 1985_VB 732/15
-14gokat, a megválasztott párttagokat, kommunistákat, ahol a Végrehajtó Bizottság határozatát, annak indokait elmondtam. Sem kérdés, sem megjegyzés, sem hozzászólás nem hangzott el. Ugyanis a párttagság döntő többsége 43 tagú tanács, 32 párttag ebből a 43-ből, ahogy kiszámoltuk, a párttagság egésze sem kellett volna matematikailag ahhoz, hogy a határozat érvényesüljön. Ezt követte a vállalati tanács ülése, ahol az alapitó szerv képviselője után ismét elmondottam a VB állásfoglalását és kértem a tanács egészét, hogy erősitsenek a határozat érvényesítésében. Az eredményt már elmondtam. Létrjhozott a tanács egy öttagú pályázatot kiiró, biráló bizottságot, egy héten belül kidolgozzák a pályázatot, azt követően egy hónap időtartamú pályázati időt adnak. Kellett valamilyen döntést hozni, mivel Supala elvtárs július 1-től nyugdijba vonul, nyilt szavazással Andó Ferenc elvtársat választották meg megbizott vezérigazgatónak. SZABÓ ELVTÁRS: Vissza fogunk térni természetszerűen a dologra, amint a pályázatok beérkeznek. A Végrehajtó Bizottságnak újfent állást kell foglalni. Arra Kérnénk a Végrehajtó Bizottságtól megbizatást, hogy Váncsa elvtárssal én fogok beszélni, szóba fogom hozni, hogy nem bánnánk ha kivülről erre alkalmas pályázó jelentkezne, akit ő alkalmasnak tart, ezzel együtt a tanács fog dönteni. De egy olyan pathelyzetvan, amiben nem várható, hogy akár jobbra, akár bálira fogjuk billenteni a mérleget, a két szmeélyt figyelembe véve. Ott annyira elkötelezetek magukat egyes személyek, és a vállalati tanács egy jelentős része az előkészités során a Miskucza elvtárs mellett és nem voltak hajlandók figyelembe venni a Megyei VB állásfoglalását. Ezek közé tartozik a Sós György elvtárs is rneg kell, hogy mondjam, ami teljesen érthetetlen előttünk, és amilyen magatartást tanusitott, vezéralaklakjaJehet az előkészités során az egy személy mellett való döntésnek. Majd végig gondoljuk még a dolgot elvtársak, mégis tegyünk-e valamit ebben az ügyben, rendkivül nagy csalódást okozott a Sós elvtárs. A Végrehajtó Bizottság a bejelentést tudomásul vette. \<