MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-05-29 VB_730 - 1985_VB 730/23

22 ­BEJELENTÉS; SZABÓ ELVTÁRS; Tisztelt végrehajtó bizottság! Egy kötelezettségem van a penzai látogatással kapcsolatban. Nagyon baráti, elvtársi fogadtatásban volt részünk, Nagyon jó néven vették az elvtársak, hogy a megyei pártbizottság delegációja részt vett a győzelem 40. évfordulóján. Rendkivül tartalmas, gazdag és megható ünnepsé­geken vettünk részt, a szinházi ünnepségen tolmácsoltam a megye kommunistáinak üdvözletét. Aláirtuk a kétéves együttműködési prog­ramra vonatkozó megállapodás tervezetét, amelyet majd a végrehajtó bizottság elé terjesztünk, jóváhagyás végett, Ebben olyan közös tö­rekvések jutottak kifezetésre, hogy a kapcsolatok bővitését olyan módon tennénk meg, hogy mindenekelőtt üzemek között próbálnánk konk­rét kapcsolatokat létrehozni, ebben az értelemben négy üzemeket kell megjelölnünk, amelyet javasolunk a penzai elvtársaknak, hogy jelöljék meg a partnerkapcsolatot. Ez majd a vb. elé fog kerülni, ón javaslom, hogy a négy legnagyobb ipari bázist- mindenekelőtt a megyeszékhely, Orosháza, Gyula, esetleg Szarvas - jelöljük meg. De ezt majd az illetékes osztály előkésziti. Szerepel továbbá a tervezetben a kiutazó delegációk további "szak­másitása" , tehát ne általában vizsgálódjanak, hanem bizonyos rész­kérdésekbe a pártdelegációk is mélyedjenek, és kölcsönösen tanul­mányozzák. A végrehajtó bizottság Szabó elvtárs által tett bejelentést tudomásul vette Több bejelentés nem lévén Szabó elvtárs a végrehajtó bizottsági ülést befejezettnek nyilvánitotta. Békéscsaba, 1985. június 3. Jegyzőkönyvet készítették; ...." J J^.^.i^h-fVr^ <& ^ÉrACKt.,

Next

/
Thumbnails
Contents