MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-02 VB_728 - 1985_VB 728/26
7 így, többek kőzött meg kell emlitenünk az úttörőcsapatok, rajok, őrsök ez irányban kifejtett tevékenységét; a hagyományos "timuri tettek", a veteránok köszöntése, meghívásuk az uttörőközösségek ünnepségeire és még sok más tett bizonyltja a legfiatalabb nemzedék jószándékát és a megbecsülést. Az idős párttagok hétköznapi teendőinek ellátásában a KISZ helyi szervezetei néhány helyen partnerei az uttörőközösségéknek. A szakszervezetek rendszeresen foglalkoznak az időskorúak helyzetének elemzésével, a lehetőségeken belül mindent megtesznek gondjaik enyhítéséért. Oelentősek a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt által szervezett társadalmi akciók is, amelyek az időskorúak szociális helyzetének javitását célozzák. FELADATOK - A pártalapszervezetek évente, taggyűlésen értékeljók a mentesített párttagok helyzetét, határozzák meg a pártvezetőség, a pártcsoportok, a szociális bizottság feladatait. - A mentesítésről történő döntést előzze meg alapos, körültekintő vizsgálat, melynek megállapításait a taggyűlés előtt ismertetni kell. Itt kerüljön sor a mentesített párttag munkájának, tevékenységének, érdemeinek méltatására. Lehetőség szerint el kell kerülni az indokolatlan mentesítéseket. - A mentesített párttagok személyes gondjaiknak, problémáiknak megoldásában a pártalapszervezetek végezzenek összehangoltabb munkát a helyi tömegszervezetekkel és tanácsokkal. QQ