MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-02 VB_728 - 1985_VB 728/13
2ü MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZIGORÚAN BIZALMAS ! BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA VB/8/ /HV/T3né. BÉKÉSCSABA Készült : 1 gépelt és 25 sok szorositott pld-ba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL SZERVEZETT RENDEZVÉNYEKRŐL A negyvenedik évfordulóra való készülés közel egy évig szinesebbé ós gazdagabbá tette a megye tömegpolitikai munkáját, amit a VB 1984. február 22-i határozata alapján készitettünk elő és bonyolítottunk le. Valamennyi megyei irányitású pártbizottság megtervezte a rendezvénysorozat előkészítését és megvalósítását. I. A történelmi tudat fejlesztése permanensen hatékony tömegpolitikai nevelőmunka eredménye lehet. Ennek a folyamatos munkának alkotta egy részét az az ünnepség sorozat, amit hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére valósítottunk meg. Békés megye igen kedvező körülményeket, helyzetet mondhatott magáénak, hisz Battonya nagyközség felszabadulásával kezdődött az ünnepségek sorozata, itt volt az első országos nagyrendezvény, amely már ráirányitotta a figyelmet a felszabadulással kezdődött történelmi jelentőségű társadalmi változásokra. Az itt kialakult kezdeti érdeklődés - a továbbhömpölygő ünnepségek hatására - fenn maradt egész 1985. április elejéig. Ennek következtében a megye egész társadalmára kiterjedő tudatformáló, átfogó politikai,