MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-04-17 VB_727 - 1985_VB 727/11

- 9 ­CSABA ELVTÁRS: A munkatervvel kapcsolatban van egy módositó ja­vaslatom. Május 2-án napirendi pontként szerepel az Agráripari Egyesülés tevékenységének tapasztalatai és további feladatok. Kérem, a végrehajtó bizottság járuljon hozzá ahhoz, hogy ezt június 24-i időpontra halasszuk, ennek az indoka az, hogy a MÉM tárgyalja a TSZ-Szövetség munkáját, s majd figyelembe vesszük a MÉM álláspontját az Agráripari Egyesülés munkájáról. Csaba elvtárs javaslatával a végre­hajtó bizottság egyhangúlag egyetért . LOVÁSZ MATILD ELVTÁRSNŐ: Az elmúlt végrehajtó bizottsági ülésen feladatot kaptunk, hogy beszélgessünk el - a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetőjének uj személyére vonatkozóan ­azon szervek vezetőivel, akik együtt dolgoznak a Közigazgatási és Adminisztratív Osztállyal. Csaba elvtárssal illetve Kutas elv­társsal az elmúlt időszakban 16 elvtárssal beszélgettünk el ­közülük 13 pártbizottsági tag -, s a 16 fő döntően dr.Kovács Lászlóra, a Megyei Főügyészség vezető helyettesére és dr.Soós Tibor elvtársra adta javaslatát. Rajtuk kivül még javaslatba került dr.Bereczki Elemér, Kutas Gyula, Molnár Margit, dr.Soós Sándor, Gally Mihály, Szilágyi Menyhért neve is. Mivel döntően Kovács elvtársra és Soós elvtársra adták javasla­tukat, kicsit közelebbről próbáltunk felőlük tájékozódni. Mind­kettőjükről szakmai szempontból igen jó véleményeket kaptunk. Igen sokan felvetették azonban dr.Soós Tibor magatartásában be­következett negativ változásokat, melyek erre a funkcióra nem teszik őt alkalmassá. Belső egyeztetés során igen erőteljesen felvetődött még dr.Herczeg Ferenc elvtárs neve, de egységes állásfoglalásként dr.Kovács László elvtárs lenne szakmailag is legalkalmasabb. Természetesen a végrehajtó bizottság hatáskörébe tartozik, hogy a kérdést megvitassa.

Next

/
Thumbnails
Contents