MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-03-20 VB_726 - 1985_VB 726/5

SZABÓ MIKLÓS ELVTÁRS: A tájékoztatóval kapcsolatban a következőt szeretném elmondani: javasolom, hogy a végrehajtó bizottság ve­gye tudomásul a szóbeli tájékoztatót és állapitsa meg, hogy az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztások előkészitése jó ütemben, rendben folyik. Erről a munkáról menet közben több al­kalommal a Központi Bizottság illetékes Közigazgatási ós Admi­nisztratív Osztálya a helyszinen tájékozódott, és ugyanez volt az elvtársak megitélése; a többi megyéhez viszonyítva időben va­gyunk az előkészítéssel, késés semmiben nem tapasztalható. Ebben nagy szerepe volt annak az operatív munkának, amelyet a Lovász elvtársnő emiitett. Egyrészt a választási operativ bizottság, a­melyet létrehoztunk, rendszeresen ülésezett az elmúlt hónapokban. Magas szintűnek minősithető a koordináció a párt-, állami-, tár­sadalmi, tömegszervezetek között, akik részt vesznek az operativ bizottság munkájában. Teljes az összhang és jó ez együttdolgozás. Ezt a munkát hasonlóképpen, hasonló intenzitással és eredménye­sen kell végezni a következő időszakban. Hiszen a nyilvánosság elé ezután lépünk ós a megmérettetés ezután következik a jelölő­gyűléseken illetve a választási gyűléseken. Annyit tennék még hozzá, hogy magam is részt vettem a képviselő jelölt elvtársakkal történt előzetes elbeszélgetésen és az a benyomásom és tapasztalatom, hogy a demokratikus előkészítés meghozta azt az eredményt, amelynek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy a megszólított elvtársak közül összesen ketten mondták vissza. Olyan következtetésre jutottunk, hogy vonjuk be az előkészítésbe alsóbb pártszerveinket, kérdezzük meg a vélemé­nyüket, tehát egy szélesebb körű, demokratikusabb előkészítés történjen. Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy olyan alkal­mas személyeket hoztak javaslatba az elvtársak, amelyre lehet támaszkodni. Határozottabban jobb helyzet van, mint amire számí­tottunk. Megértették és maguk is egyetértenek a kettős válasz­tással. Kötelességüknek érzik - ha már ilyen nagy megtisztelte­tés éri őket - hogy elinduljanak - legtöbben igy nyilatkoztak. Szeretném még elmondani előzetesen, hogy az előkészités idősza­kában több olyan központi jelölttel foglalkoztunk, akiknek sze­mélyével kapcsolatban a Központi Bizottság illetékesei nyilat­koztak, hogy nem fogják tudni támogatni jelölésüket.

Next

/
Thumbnails
Contents