MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985

1985-11-13 VB_742 - 1985_VB 742/7

-6­Az Országos Tervhivataltól kapott információ szerint az összes eszköz, amely a VI. ötéves tervben a megyei tanács rendelekzésére állt 22 milliárd forint volt, a VII. ötéves tervben ez 33 milliárd forintra növekszik, ez 150 százalék. Nemcsak nominális, hanem reá­lis értékben is ez a megye lényegesen többel részesül, mint a VI. ötéves tervben. Másrészt ebben a megyében a gazdálkodás pénzü­gyi megalapozottsága lényegesen kedvezőbb mint a többi megyében. Ez arra kell hogy össztönözzön, hogy jobban feltáruljanak a helyi adottságokra alapozott fejlesztési lehetőségek, egy tényleges lema­radást sikerüljön mielőbb behozni. Abban kell gondolkodni, ha a terület fejlődésének motorja a gazdaság nem halad kellőképpen elő­re, akkor a megye fejlődése stagnálni fog. Ezt pedig központi prog­ramoktól nem lehet várni, hanem csak attól, hogy a gazdálkodó szer­vezetek hogyan tudják megújitani gazdasági tevékenységüket. Az emiitett számok is arra utalnak, hogy a központi szerveknek meg­felelő figyelme fordul a megye gondjai felé. A segitő készség meg is nyilvánul az emiitett számokban. Ezt fel lehet haszná_ni a bel­ső propagandában, például a megyei sajtóban - nem a számadok konk­rét ismertetésével -, de lássa a megye lakossága azt a figyelmet, és segitő készséget, mely megnyilvánul, s tapasztalja azt a megol­dást, a nem kis munkát, amit a meagye vezetői tesznek ezeknek ér­dekében . GYULAVÁRI PÁL elvtárs: A koncepciót illetően azzal tudok egyet_ érteni, hogy további finomitásra szorul politikai oldalról. A hoz­zászólásokban elhangzottakat is figyelembe kellvennünk egy koncep­ció elkészítésénél. A megye nyiltakozott az áprilisi országgyűlé­sen, melyről a kormány illetékese azt mondta, hogy a tervező munka számára nem mint egész, de alapul szolgálhat. A megye képviselője arról is sz^lt, hogy a közvetlen szomszédokkal fel kell venni a kap csőlátót, ehhez le kell üljünk az adott megyék képviselőivel. /Pél­dául Hajdú megyében évek óta nem kapjuk meg a megértést az adott me gyei vezetéstől/ Holott Hajdú megyéből Szeghalomra járnak dolgozni. Csongrád megyével kedvezőbb a kapcsolat. A^ok a számadatok, amelyeket Perczel elvtárs az 0T tői kaptt pon­tosak. Ennek előzménye, hogy az 0T kialakitotta, hogy a kormány

Next

/
Thumbnails
Contents