MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-02-22 VB_697 - 1984_VB 697/25
- 3 - Fejezzük ki a Szovjetunió elévülhetetlen érdemeit, ami megmutatkozott abban, hogy a magyar nép történelmében egv új korszak kezdődhetett, amely az új magyar államiság kezdetét is jelentette. - Térjünk ki azokra a történeti kérdésekre, amelyekb-en még mindig zavarok tapasztalhatók, legyen ez akár gazdasági fejlődésünkkel, akár ideológia fejlődésünkkel kapcsolatos. - Mutassuk be reálisan az 1956-os időszak előzményeit, magát az ellenforradalmat és forditsunk különös figyelmet az azóta megtett út ismertetésére, bemutatva azokat az eredményeket, amelyek a párt vezetésével közel három évtizede létrejöttek. - A reális szocializmus kép kialakitása során mutassuk be országunk fejlődósét, ellentmondásait, hangsúlyozva azt, hogy a jelenlegi külső és belső körülmények alakulásában milyen fontos jelentőségű a szovjet - magyar kapcsolatrendszer és a szocialista országok közössége. - A jelenlegi felfokozott nemzetközi légkörben mutassuk be az enyhülés mellett kiálló Szovjetunió történelmi szerepét, amit tett az emberiség megmentésében a hitleri fasizmus és a japán militarizmus legyőzésével és amit tesz ma és tenni kivan a jövőben a béke megtartásáért. Szóljunk a Szovjetunió és a szocialista országok békepolitikájáról, a Varsói Szerződés tevékenységéről, amelyek lényeges erőt jelentenek a béke megőrzésében és a biztonság erősitésében. 4. A Politikai Bizottság kérésére a HNF Országos Tanácsa által 1984. áprilisban kibocsájtásra kerülő felhivás politikai irányelveit, arai a felszabadulás 40. évfordulójának megünneplésére vonatkozik figyelembe kell venni az ünnepségsorozat előkószitése óo lebonyolítása során. r—— . A S BÉK '