MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-09-05 VB_713 - 1984_VB 713/29
- 4 Egyrészt szaporodnak a liberalizálódás jelenségei, ami mint tömegjelenség, nem tűrhető. A másik tendencia, hogy az állampolgárok az állam alapvető céljaival, törekvéseivel azonosulnak. A fogvolmoSOÍ'lonoÓg J megnyilvánulásaival szemben a jövőben is határozottan kell fellépni. d./A bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek a beszámolási időszakban a párt jogpolitikájának szellemőben a jogpolitikai elvek alapján dolgoztak. Pártunk jogpolitikai céljai megvalósulnak. A megyére általánosan jellemző a rend- és jogbiztonság, a szocialista törvényesség órvónyesitóse. e./ A megyében állomásozó fegyveres erők alakulataival kapcsolataink a vonatkozó párthatározatoknak megfololő, rendszeres. Az alakulatok állományának erkölcsi, politikai, fegyelmi helyzete jó, a nevelőmunkában feladataikat színvonalasan látják el. Harckészültségük az elvártaknak megfelel. A Határőrség egységei eredményesen látják el őrzési ós védelmi feladataikat. II. A GAZDASÁGI ÉPÍTŐMUNKA, AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK 1./ A gazdasági fejlődés főbb jellemzői a,b./ A megye gazdasága a változó körülményekhez egyre jobban igazodva - az országos átlagot meghaladó mértékben fejlődött ós a főbb előirányzatokat tekintve megközelíti a megyei VI. ötéves tervet, c./ Kedvezően változott és fejlődött a megye ágazgati szerkezete. Születtek eredmények a gazdaságosabb termékszerkezet kialakításában, az exportértékesítés növekedésében. Emelkedett a munka termelékenysége, mérséklődtek a termelés anyag- és energiaráfordításai, nőtt a vállalatok ós szövetkezetek eredménye. 2./ A gazdasági ágazatok helyzete a./ Az iparban - változó feltételek és erősödő differenciálódás mellett - a termelés mennyiségi növekedése az országosnál magasabb és megközelíti a megyei középtávú tervben meghatározott előirányzatot. A népgazdasági egyensúly javítását elősegítő folyamatok kibontakoztak, az export növeko-