MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-06-18 VB_706 - 1984_VB 706/37

5 Egyöntetű vélemény, hogy a lakáshozjutást kell megkönnyiteni: - igény szerint több generáció együttélésének lehetőségét teremtsük meg; - ahol erre nincs lehetőség vagy igény ott a többfokozatú lakáshozjutást szorgalmazva különálló otthonhoz juttatni a fiatalokat; - szolgálati lakások ütemesebb cserélődését is biztosítani kellene. IJem szerencsés különbséget tenni a városi és falusi fiatalok lakáshoz juttatása terén, inkább a települések által adott feltételek és az ott élők igényeinek megfelelően differen­ciáltan a lakáshozjutási formák /épités, vásárlás/ egyenlő anyagi támogatására kell törekedni. Enyhiteni kellene a tulajdonszerzési korlátozás szabályait, hogy a családok a gyermekek számához igazodóan legyenek jo-r gosultak telek illetve lakás vásárlására. A lakásárak emelkedését meg kell óllitani, sőt mérsékelni indokolt azzal o forintkülönbözettel, amely a lakás tény­leges értéke és az eladási ára között fennáll. A fiatal házasok mielőbb szeretnék visszanyerni azt az élet­szinvonalat, melyet családalapitás előtt a szülők támogatá­sával élveztek, ezért olyan mértékű kölcsönöket vesznek igénybe, melyeknek törlesztése nehéz és igy hosszú távon egy feszitett, gondokkal terhes családi gazdálkodásra kény­szerülnek. A bér és jövedelemmel kapcsolatban a vitaanyagban leirtak helytállóak. Külön kiemelték, hogy a fiatal dolgozók nin­csenek kellően ösztönözve a teljesítmény fokozására sem az idősebb dolgozók a tapasztalatok átadására, igy eseten­ként szembe kerülnek egymással. Végül javasolták, hogy a felsőfokú tanulmányok ideje mun­kában eltöltött időnek számítson. %%-

Next

/
Thumbnails
Contents