MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-05-02 VB_702 - 1984_VB 702/4

KARDOS ERNQNÉ elvtársnő; az anyagában leirtakkal egyetértett. Alapvetően az irányitás a szakmai központokból indul, s rendkivül bonyolult, nehéz feladatnak tartotta az egész tevékenységet megyei­vé tenni, s nagy feladat áll a szakszervezeti bizottságok előtt, mind a koordináló, mind az ellenőrző munka szempontjából. Az ágazati szakszervezetek megyei vezetői sincsenek - megitélóse szerint - könnyű helyzetben, mert kétoldalú irányitást kell hogy tudomásul vegyenek. S ebben a nem könnyű feladatban - tapasztalatai szerint jól helyt tudnak állni, többek között azért, mert megfelelő vezetők állnak a szakmai bizottságok élén. Dónak minősitette az á­gazati szakszervezetek segitő készségét a vállalatok felé, azonban a vállalati szakszervezeti bizottságoknak is egyre tartalmasabbá válik a termelést segitő tevékenységük. A következő idő fontos feladataként jelölte meg, hogy a szakszer­vezeti bizalmiakat alkalmassá kell tenni a megnövekedett feladatok­ra. A feladatokhoz hozzáértő kádereket kell kinevelni az adott te­rületen. Ez nemcsak a szakszervezetnek legyen feladata, hanem a vállalat káder- személyzeti munkának lényeges eleme legyen a bi­zalmiak kiválasztása, alkalmassá tétele. Ugy itólte meg, hogy az utóbbi időben a formális tevékenység csök­kent, törekedtek a párhuzamos dolgok csökkentésére, s ezért nem került sor, hogy szervezett formában értékeljék a termelési tevé­kenységet, mivel a bizalmitestület képviseli a dolgozó kollekti­vet. Ha ezt jól képviselik - megitélése szerint - nem feltétlenül kell a sokirányú.széleskörű egyeztetés. Amennyiben a feladatmegha­tározás világos, félévenkénti ráfigyelsé van, melyet az éves érté­kelés követ. Az a baj, hogy nem mindig követi ezeket emlékeztető készitése, s sok esetben az értékelés nem az adott feladat elvég­zésének gyakorlati hogyanjából történik, hanem, hogy arról emlé­keztető, jegyzőkönyv készült-e. Nem mindig történik a dolgok do­kumentálása, de ez nem azt jelenti, hogy a feladatokat nem végzik el. A feladati résszel egyetért, megjegyezte, hogy ahány vállalat, annyi féleképpen kell a feladatokat a helyi sajátosságoknak meg­felelően hangolni, melyben megvan a pártvezetőség, szakszervezeti bizottságok, s jócskán a vállalati vezetésnek is a feladata. Az ágazati irányitáshoz annyit mondott el, hogy az elmúlt két évben a tröszti koordináció megszűnt, az ÉDOSZ több izben igyekszik összehivni a szűkebb szakma szakszervezeti bizottságainak a tit­kárait feladatmeghatározás, beszámoltatás megbeszélése céljából. Nem hiányzik az a bizonyos tröszti koordináció, ami megvolt. FODORNÉ ELVTÁRSNŐ: megköszönte a véleményeket, mind az elismeré­seket, mind a kritikai észrevételeket, amelyek felvetődtek. Két kérdésre reagált; 1. A vállalatok önállóságának növeléséve párhu­zamosan az alapszervezeteket képessé kell tenni feladataik elvég­zésére, s ebben fontos feladat a szakszervezeti bizalmiak alkal­massá tétele. Az oktatásukra nagy hangsúlyt kell helyezni, ellen­kező esetben a szakszervezet lépéshátrányban lesz, s nem tudja feladatát elvégezni. 2./ Egyetértett Szabó elvtárs észrevételé­vel. A meglévő rendszeren belül kiemelten odafigyelnek a szakszer­vezeti tevékenység értékelésére a vállalati éves munka értékelésé­nél. Megköszönte az észrevételeket, javaslatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents