MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-04-05 VB_700 - 1984_VB 700/26
- 5 dolgozás és értékesítés folyamatait. Ezen igény megvalósítása érdekében alakult meg 1977. január 1-én a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesülés , melynek 14 termelőszövetkezet, 2 állami gazdaság, 3 szövetkezeti társulás, 2 élelmiszeripari vállalat és 1 kereskedelmi vállalat lett tagja. A tagüzemek - önállóságuk megtartása mellett - a terveik és fejlesztési koncepcióik összehangolásával elősegítették a termelési színvonal emelkedését, az alapanyagtermelés és feldolgozás még nagyobb összhangját. Az egyesülés a kezdeti időszakban főleg a közös beruházásokra koncentrált, jelenleg egyre nagyobb figyelmet fordit a koordináció mellett a különböző szolgáltatások szervezésére. A '80-as évek elején a Dél-Békés megyei termelőszövetkezeteknél a még hatékonyabb gazdálkodás, a fejlesztési koncepciók összehangolása érdekében igényként merült fel egy gazdasági társulás létrehozása. A megfelelő előkészítés után 1981. májusában megalakult a Dél-Békés megyei Termelőszövetkezetek Gazdálkodási Társulása 35 taggal. Az azóta eltelt időszakban a társulás kialakította a megfelelő szervezeti és működési kereteit és elvégzi koordináló, termelésfejlesztő, szolgáltató tevékenységét. Gazdasági társaságok Vállalataink és szövetkezeteink ilyen formában igen nagyszámú, a termelés széles skáláját felölelő kapcsolatrendszert alakítottak ki. A jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok száma országosan megközelíti a 900-at. Szövetkezeteink ebből 102 gazdasági társaságnak tagjai. Ennél az együttműködési formánál érvényesül legközvetlenebbül az alapitók gazdasági igénye és célja, irányításuk a legegyszerűbb, többségüknél nincs elkülönített apparátus. Termelési rendszerek A gazdasági együttműködéseken belül sajátos feladataik és céljaik miatt különleges szerepet töltenek be a termelési rendszerek. Jelentőségük a mezőgazdasági termelés dinamikus növekedésében, a korszerű technológiák-technikák elterjesztésében, a