MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-02-22 VB_697 - 1984_VB 697/38

- 2 ­- Az egyházakon belül meghúzódó reakciós törekvése­ket figyelemmel kell kisérni. Az ellenük való fellépésbe a haladó lelkészeket is szükséges bevonni. - A szabad egyházakhoz tartozó gyülekezetekben /bap­tista, adventista, nazarenus stb./ továbbra is az állam és egyház jó viszonyának fenntartására kell törekedni. A veze­Hl tő személyek biztositékot jelentenek számunkra, AZ adven­tista egyházból kiszakadt gyülekezeti csoportok visszatéré­sét segitjük. - Minden olyan fellépéssel szemben, mely az állam és az egyház között kialakult jó viszonyt zavarja vagy bomlaszt­ja meggyőzéssel, s a megfelelő politikai eszközökkel lépünk fel. - A vallásosságtól eltávolodott állampolgárok társa­dalmi igényeinek kielégítésére megyénk minden városában ós városi jogú nagyközségében Társadalmi Ünnepségeket Szervező Irodákat hoztunk létre. Rendezvényeik színvonalának emelésé­hez a megfelelő politikai, szakmai és anyagi feltételeket biz­tosítani kell. - A megyében lévő temetők helyzetének rendezését a szükséges társadalmi ós anyagi feltételek folyamatos bizto­sításával segitsük. - A Hazafias Népfront megyei Bizottsága lehetőségeit felhasználva irányitsa a politikailag progressziv lelkészek,, papok közéleti tevékenységét, és a megyei katolikus papi bé­kemozgalmat, aktivizálja a hivőket a társadalmi, közérdekű kérdések megoldására. - Rendet kell teremteni a vezetőknek, a párttagoknak egyházi szertartásokon való megjelenése kérdésében. Az^erre vonatkozó párthatározatokhoz, eljárási szabályokhoz kell a 3*

Next

/
Thumbnails
Contents