MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-12-27 VB_721 - 1984_VB 721/20
2 káderekkel való foglalkozás tekintetében. Fejlődés van a tervek koordinációjában, az egyes szintek, a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a gazdasági egyeégek beiskolázási elképzeléseiben. Az irányító pártbizottságok a korábbinál nagyobb gondot fordítottak az alsóbb szintű pártszervek munkájának ellenőrzésére, a tervek realizálására, az érdemibb segítségadásra. Az előrelépés, a javuló tervszerűség ellenére is néhány területen tapasztalható a követelmények nem megfelelő érvényesülése. - A városi illetve a volt járási pártbizottságok ezirányu munkájában indokolatlan színvonalbeli különbségek érzékelhetők. - A tervek karbantartása helyenként alkalomszerűen történik, nincs szinkronban az időközben bekövetkezett változásokkal. - Az évenként készített cseretervek általában csak az objektív - nyugdíjaztatás miatt bekövetkezett - változásokkal számolnak. - Több területen a testületi tagok beiskolázását nem tekintik a képzési tervek szerves részének, helyenként a velük való foglalkozás is jelentőé hiányosságokat tükröz. - Az utánpótlásként számításba vett káderek köre néhány helyen számszerint, több helyen minőségi összetételét figyelembe véve kívánni valót hagy maga után. Részben nem biztosítja a tervezett cserék megvalósítását sem, másrészt pedig nem számol a hatáskörben lévő káderek utánpótlásának tervszerű felkészítésével, nevelésével, a nem tervezett cserék és átcsoportosítások zavartalan végrehajtásával. összegezve megállapítható a középtávú tervek végrehajtásában jelentős az előrelépés, ugyanakkor számos hiányosság is fellelhető. A jelenlegi helyzet alapján a közigazgatásban bekövetkezett változások miatt szükségszerűen felborult az érintett pártbizottságok középtávú káderutánpótlási és képzési terve. Az elmúlt másfél évben ezek pontosítására, igazítására csak részben kerülhetett sor*