MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-10-05 VB_687 - 1983_VB 687/5

- 4 ­és elérjük, hogy ne növekedjen tovább a bűnüldözés Békés me­gyében, illetve a felderítési és megelőző tevékenység javul­jon. Ugy gondolom, hogy ezt az egész tevékenységet jól szolgálja a mai végrehajtó bizottsági anyag, és eredményeket hozhat a következő időben. FRANK FERENC ELVTÁRS: űavasolom a végrehaj tó.bizottságnak, hogy fogadjuk el az előterjesztést, valamint a hasznosításra vonat­kozó elképzeléseket is. Sajnos bűnözés van és lesz is, hogy ez milyen mértékű és arányú az nem kizárólag az igazságügyi szer­vek, hanem az egész társadalom ügye. A bűnmegelőzésben a legna­gyobb szerepet az játsza, hogy a szülőkkel hogyan tudunk szót érteni. Szaporodtak az elmúlt időszakban az úgynevezett társa­dalmi együttélés szabályainak megszegése. Nagyon sok a kisebb sulyu bűnelkövető pl. áruházi lopások, kerékpárlopások stb. Azokra a fő területekre kell az erőket összpontosítani, ahol a legtöbb gondjaink vannak. A bűnmegelőzést igazán az szolgálja, ha mi a családot tesszük rendbe. Osztom a véleményem abban, hogy a megelőzést középpontba helyezni nem a rendőrség, birő­ság, ügyészség dolga, hanem az egész társadalomnak az ügye. Hogy a szocialista etika és erkölcsi normák szerint éljenek és dolgozzanak az emberek, az nemcsak pártfeladat, hanem minden társadalmi szervezetnek a feladata. A megelőzést szolgálják a vagyonvédelemmel kapcsolatos bizton­sági intézkedések megtétele. Erről sokszor beszéltünk; az arra illetékes szerveknek kell oda hatni, hogy bizonyos értelemben kényszeritsük akiket kell, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel óvják a társadalmi tulajdont. A megelőzésben nagyon fontos szerepe van a felderítésnek. Minél kevesebb a felderitétlen bűncselekmények száma, annál hatéko­nyabb és jobb megelőzést nem tudok elképzelni. A vitában is fel­merült, hogy az Ítéleteknek a visszatartó erejét is növelni kell. Javasolom az előterjesztésből a 7. oldalon levő mondatot - A KISZ sajátos eszközeivel lépjen fel a csavargás, a munkakerülés ellen - törölni. A végrehajtó bizottság az elő­terjesztést Frank elvtárs ja­vaslata alapján elfogadta. 2./ NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐADÓ: Kárpáti Dózsef elvtárs, PGO vezetője Kiegészítés, kérdés a napirenddel kapcsolatosan nem hangzott el. CSATÁRI BÉLA ELVTÁRS: Az előterjesztésből kitűnik, hogy némileg egyszerűbb a költségvetési tervezet, mint korábban, másrészt bizonyos többletkiadási tényezők merültek fel a megváltozott kö­rülmények között. Ugy itelem meg, hogy a pártmunka további vite-

Next

/
Thumbnails
Contents