MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-06-29 VB_680 - 1983_VB 680/12

- 2 ­ért el megyénk tudományos életének szervezésében, tervszerűbbé tételében, az ország tudományos központjaival való kapcsolatok kiépitésében és a kutatások gyakorlatra irányultságának fokozá­sában. További erőfeszítésekre van szükség azonban annak érdeké­ben, hogy a megyében folyó valamennyi tudományos kutatást átfog­ja és hatékonyabban segitse az innovációs folyamat előrehaladását. II. a./ Megyénkben a legszélesebb kutatási tevékenység a mezőgaz­dasági termeléssel kapcsolatos. Az elmélet ós a gyakorlat, a ku­tatás és a felhasználás közelebb kerültek egymáshoz, kölcsönösen érzik egymás szükségességét. A hivatásos kutatói tevékenységet végző intézmények mellett növekszik az üzemi szintű kutatói helyek száma, ez örvendetes, valamint az, hogy az üzemek egyre gyakrabban adnak megrendeléseket kutatóintézeteknek a termelés során keletke­zett problémáik megoldására. A megyében működő kutató helyek, bázisok elsősorban alkalma­zott kutatásokat folytatnak, tematikailag érintve mind az állat­tenyésztés, mind a növénytermesztés viszonylag szélesebb körét, alapkutatás csak szűk körben folyik a HAKI-ban. A szélesedő ered­mény-skála ellenére a megyén belül folyó kutatás sem most, sem a kés-:őbbiekben nem fogja tudni kielégiteni a megyében folyó mező­gazdasági termelésnek a tudományos kutatásokkal szemben támasztott igényeit, a meglévő eredmények jobb felhasználása mellett is a te melés tudományos alapja országos, illetve nemzetközi szintű. A mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos kutatások magas ará­nya abból fakad, hogy a megye termelésének 60 %-át a mezőgazdasági ós az élelmiszeripari termelés adja. Ez a megye objektiv adottsá­ga, amely nemcsak tükröződik a tudományos tapasztalat iránti igény­ben, hanem figyelembe is kell venni a mezőgazdasági termelés szub­jektív feltételeinek kialakitása során is. A kutatások jellemzője, hogy a növénytermesztéssel kapcso­latos kutatások egy-egy növényféleség sajátosságait komplex mó­don igyekeznek feltárni, az állattenyésztéssel kapcsolatos kuta­tások során viszont csak részterületek, egyes mozzanatok kerülnek kutatásra /fajta, tartás, takarmány, stb./ ezalól csak a halte­nyósztósi kutatások jelentenek kivételt.

Next

/
Thumbnails
Contents