MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-02-23 VB_670 - 1983_VB 670/17

- G ­III. 3ayaslato k, é3zrováte 1 sk 1. A továbbiokban is szükséges, hogy a járási, városi irányitó pártszorvck 'ordítsanak nagyobb figycjlnet a lakóterületi, körzeti pártnlapszervezotekről hozott Politikai Bizottsági határozót megismertetésére, helyes értelmezésére. Fokozot­tan cegitaék a nyugdíjba került párttagokkal, átjelentke­zésükkel kapcsolatos tennivaló!: ellátását a munkahelyi és a területi alapszervozetakbon. ?., Szükséges az átadó ós a fogadó alapszervezet kapcsolat rend­szerét fejleszteni az átjelentkezések megfelelő ütemű,ugyan­akkor humánus lebonyolítása érdekében. Külön figyelmet for­dítsanak a területi pártbizottságok c más közigazgatási egy­ségből nyugdíjazás után hazakerült párttagok pártmunkábc, az nlapczervezetbe történő beilleozkedósére. 3. Városonként, közsógenkónt indokolt megvizsgálni a területi, körzeti alapszervezetek káderholyzetót, müködósi, anyagi feltótelét. Ahol szüksóges, a vezetői munka erősitésérc hozzanak intézkedést, Kezdeményezzék a nagy létszámé alap­szervezete!; decentralizálását. Az irányitó pártszorvek az állami ás tömegszervezetekkel együtt gondoskodjanak a szer­vezeti élet rendszerességét szolgáló tárgyi feltételekről, közös kihasználtságé helyiségek, berendezések szükséglet szorinti kiolakitéöáről. 4. A területi, körzeti pártalepszervezetck kapjanak segítsé­get ó'i konkrét feladatot a szűkebb lakóterületi környezet társadalmi, politikai, kulturális kérdéseinek alakításában, íl munkához kapják meg a szüksóges infornációkat. 5. A nyugdíjba kerülés - átjelentkezés időszakában mindkét részről /munkahely - területi alapszervezet/ elengedho-

Next

/
Thumbnails
Contents