MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-11-30 VB_691 - 1983_VB 691/30

- 4 ­vábbra is kellő számban kerüljenek sorainkba, ennek a lehető­sége adott, hiszen a város aktiv keresői közül nő: 7423 fő. A beszámolási időszakban felvételre kerültek 63,13 %-& volt munkás és paraszt. A két év viszonylatában a kétharmados fel­vételüket nem tudtuk elérni, mivel 1982-ben a szellemi foglal­kozásúak részéről nagy nyomás nehezedett az alapszervezetekre és a városi Pártbizottságra. 25 esetben évek óta húzódó tag­felvételek megvalósítására került sor. 1983. évi eredménye­inkből és a párttagság hozzáállásából azt a következtetést vonjuk le, hogy további következetes, magasabb színvonalú kö­vet élmény támasztással megvalósítható a munkások kétharmados felvétele a pártba. 1982-es évhez viszonyitva lényegesen javult a 30 éven aluliak aránya 1983. évben, ugyanakkor nem tűrhető, hogy a 18 - 21 éves korosztályból c j fő /0,1 %/ tagja a pártnak. Pártiskolai végzettség területén elértük, hogy 1983-ban nem volt olyan felvételre kerülő, aki valamilyen pártoktatási formában ne vett volna részt. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert úgy érezzük javuló eredményeinket magasabb követelmény­támasztással és nem liberalizmussal értük el. A felvettek 64,37 %-a szemináriumot végzett. Indokolt emelni a közép- és felsőfokú oktatási formákban résztvevők számát. A felvett párttagok valamennyien rendelkeznek állandó, illet­ve ideiglenes megbízatásokkal. Többségük a KISZ-ben és a szakszervezetekben válltak alkalmassá a párttagságra. Továbbra is alapvető követelmény, hogy minden leendő párttag tettekkel bizonyitsa alkalmasságát a párttagságra. IV. Kétéves tagfelvételi munkánkban a hibák és ellentmondások ellenére fejlődés tapasztalható. A Végrehajtó Bizottság úgy IjO

Next

/
Thumbnails
Contents