MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-10-20 VB_660 - 1982_VB 660/6

segitik. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a koordinálási jog­kör nem sértheti a koordináltak önállóságát. Ez vonatkozik a nagyvállalati pártbizottságokra, a közbeeső irányitó szervekre is. akiknek koordinálási jogköre van. A határozat egyértelműen lesrögezi, hogy mit értünk mi koordinálás alatt. Minden tekintet­ben alapul kell venni a területi elv érvényesítését, A koordiná­lási jogkör nem sértheti az önállóságot, az önállóság sem zavar­hatja a koordinálást. Felmerült a vitában, hogy tulajdonképpen mit koordináljunk, és hogyan koordináljuk. Az én véleményem az, hogy a pártszervek­nek a koordinálás középpontjában a növekvő gazdasági követelmé­nyek végrehajtásának elősegitése álljon. Minden ebben érdekelt pártszervnek és szervezetnek az legyen a fő törekvése, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, életszínvonal megtartásának az adott üzemre háruló teendőit minél eredményesebben oldják meg. Egyetértve Latos elvtárssal, ebbe beleértem a tartalékoknak, kü­lönböző forrásoknak a feltárását, a jó tapasztalatoknak a fel­tárását, terjesztését, a hatékonyság, a minőség javitását, az export tevékenység fokozását. Következőt szeretném javasolni. Ujabb határozatokat nem hozunk, azokat a tervezett intézkedéseket, amelyeket a pártépitési bizott­ság ajánl, hagyjuk jóvá, és ennek megfelelően a szervezeti lépése­ket, intézkedéseket tegyük meg. Egy gondolattal szeretnem bőviteni ezt a feladatsort, azzal, hogy végig kellene gondolni, ós célszerű lenne, hogy a szokásos évi gazdaságpolitikai tanácskozásokra az érintett szervek veze­tőit, párttitkárait is hivjuk meg. Felajánljuk nekik ezt a lehetőséget. Az ipari aktivára az ott érdekelteket hivjuk meg, a mezőgazdasági aktivákra pedig az ab­ban érdekelt elvtársakat. Ez is hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy kölcsönösen ismerjük egymás törekvéseit, A vitában elhangzott jogkörök megadásával kapcsolatban osztom véleményem Latos elvtárssal. Ezek a pártbizottságok az ott mű­ködő apparátusnak a pártbizottságai. Tehát a megyei Tanácsnál működő pártbizottság a megyei Tanács apparátusának a pártbizottsá­ga, melyet nevében is hordoz. Az a gyakorlat, hogy ha a megyei Tanácsnak, vagy a megyei PB-nak olyan horderejű intézkedéseket kell hozni, amely megköveteli a kölcsönös tájékoztatást, akkor mi Gyulavári elvtárssal, illetve az abban érdekelt elvtársakkal egyetértésben erre sort keritünk. A területi elvet sértené ez a belügyi szervek esetében is. Itt is érvényesíteni kell a területi elvet. Nincs kizárva annak a lehetősége, hogy járási pártbizottságnak van valamilyen gondja, problémája, akkor a főkapitánysághoz fordul, vagy forditva. A MÁV-val kapcsolatban szintén osztom véleményem a Latos elvtárs­sal. A közbeeső PB véleményének kikérésével kapcsolatban magam is ugy tapasztalom, a megyében a területen rend van. A fővárosi nagyvállalatok, trösztök vezetői általában megkeresik az illeté­kes közbeeső pártbizottságot, ós mielőtt koordinálnának, tájé­koztatják ezeket a pártszerveket, ós velük együttes, közös ál­láspontot kialakitva végzik a koordinálást. Esetenként előfordul ennek a megszegése, de általában ez érvényesül.

Next

/
Thumbnails
Contents