MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-07-14 VB_653 - 1982_VB 653/24
. 6 A pályakezdő értelmiségi pályázatának benyújtásánál a harmadik fő motiváló tényező a munkahelyi környezet. Ez alatt értenünk kell az adott munkahely tartalmi és formai arculatát, a vezetés által meghatározott munkahelyi légkört, A pályakezdők kiemelten fontosnak tartják az összetartó kollektívát, a jó emberi kapcsolatok kiépítését a vezetőkkel és munkatársakkal egyaránt. Igen lényeges számukra, hogy önálló feladatokat kapjanak, szakmai erőpróbák elé állítsák őket, de végzett munkájukat rendszeresen értékeljék, tehát a visszacsatolás is meglegyen. Az intézmények, vállalatok vezetői általában fogadják az uj dolgozókat, bemutatják a munkatársaknak. Ismertetik a munkahely feladatait, munkakörük konkrét tennivalóit, a munkakörülményeket, az anyagi, szociális és kulturális juttatások rendszerét. Felvázolják a fiatalok előtt a szakmai előmenetelük lehetőségeit is. Terjed az a példa is, hogy felkérnek a dolgozók közül egy tapasztalt munkatársat; aki patronálja a pályakezdőt, megadja részére a szükséges szakmai segitséget. Összefoglalóan megállapíthatjuk., hogy a pályakezdő fiatal értelmiség munkába állása mind zökkenőmentesebb, a velük való foglalkozás egyre magasabb színvonalú. Mindez alapvető fontosságú a megye iskolázottsági hátrányának csökkentésében. Növelni kell a felsőoktatási intézményekben tanulók számát, e célból fokozni kell a középiskolások felkészítését a továbbtanulásra. Szorgalmazni kell további, együttműködési megállapodások kötését az oktatási intézményekkel. Mind munkaerőgazdálkodási szempontból, mind a város szellemi arculatának átformálása érdekében rendkívül sokat jelentene, ha Békéscsabán felsőoktatási intézmény működne, A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága is kiemelten foglalkozik az értelmiség helyzetével. 1981-ben önálló napirendként tárgyalta a mezőgazdasági ágazat szakember -ellátottságát, de az egyes ágazatok munkájának értékelésekor mindig lényeges szempont a felsőfokú végzettségűekkel való foglalkozás. Békéscsaba, 1982. június 28.