MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-07-14 VB_653 - 1982_VB 653/21
- 3 A megállapodás értelmében a felvételi vizsgán megfelelt tanulókat a megyei szükségletnek: megfelelően előnyben részesitik a felvételnél. Az elkövetkezendő években célszerű lenne ezen felsőoktatási intézmények körét gazdasági és műszaki jellegüekkel bőviteni. Mindezek mellett azonban továbbra is széleskörű propagandát kell kifejteni a középiskolás tanulók pályaismeretének növelése céljából;, vizsgálni, erősíteni kell a felsőoktatási intézményekbe való orientációjukat. Az utóbbi években nőtt az érdeklődés az egyes értelmiségi pályák iránt, ez azonban még mindig nem kielégítő. A diplomás fiatalok elhelyezkedésének fő irányai az elmúlt években hasonlóak voltak, igy csak az 1981. évi konkrét adatokat ismertetjük. A végzettek számát a szükségleti adatokkal Összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy annak jelentősen alatta marad. Ez jellemző az 198l-es évre is. /Az l.sz. tábla a felsőfokú végzettségű szakemberek iránti szükségletet és kínálatot tartalmazza/. Minden második igény kielégítésére lett volna csak mód, még akkor is, ha mindegyik végzős hallgató visszatért volna Békés megyébe. A szakemberutánpótlás biztosításának egyik kulcskérdése ez. Megállapítható, hogy az utóbbi időben nőtt a megyébe viszszatérő fiatalok aránya, Az elmúlt évben a Békés megyei állandó lakóhelyi végzős hallgatóknak mintegy "i/h része a megyében helyezkedett el. Igen sok fiatal még a tanulmányi idő alatt társadalmi ösztöndijszerződést köt. Például az agrárjellegű felsőoktatási intézményekben végző Békés megyei hallgatóknak átlagosan fele köti meg a megye termelőszövetkezeteivel, állami gazdaságaival a szerződést. A Békés megyébe visszatérő diplomásoknak több, mint a fele a városokban helyezkedett el. Az egyes pályáknál lényegesen eltérő ez a megoszlás,, Az agrárvégzettségü fiatalok kétharmada községekben dolgozik. A műszaki diplomásoknak már nagyobb része helyezkedett el városokban. A közgazdászok illetve üzemgazdászok közül csupán néhányan választottak falusi munkahelyet. A végzős agrár, műszaki és közgazdasági diplomás fiatalok többsége a termelésben dolgozik. Ezt az arányt feltétlenül pozitívan kell értékelni, megfelel a hatékony foglalkoztatáspolilitika célkitűzésének.