MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-07-14 VB_653 - 1982_VB 653/16

tekintetében, azonban ez nem befejezett, éppen amiatt fennáll a veszélyeztetettsége a megyének, ami a romániai vizgyüjtőkben bekövetkezett, amiről már többször is beszéltünk. Tehát felhiv­tuk a figyelmet, hogy ez változatlanul gondunk. A yásik téma volt a belviz, amelynek a lényeg az, két dolgot e­meltünk ki; - egyrészt a veszélyeztetettség itt is a legnagyobb, valamennyi más megyéhez viszonyitva, A Maros hordalékkúpon ez a 8-lo ezer hektár most már évek óta való elboritás gondjai, problémái. - A másik a főművek, középmüvek, és üzemi müvek szinkronjának a létrehozása, mert ez az utóbbi időben az üzemi meliorációk fel­gyorsulása következtében már nincs összhangban. Éppen ezért itt lépéseket kell tenni, különösen a főművek tekintetében, öntözésnél inkább a közreműködésüket kértük, hiszen ők, a fő­müvek tekintetében megépítették, ami kellett, 5 duzzasztó-mü van, sajnos nincs kihasználva, inkább arra kértük, hogy a le­hetőségeiket használják ki, A harmadik témakör , legexponáltabb volt a viz- és csatorna kér­dés^ tehát vizellátás, csatornázás. Itt három dolog van; - Mennyiségi problémáink is vannak, vizellátásban. Köztudott, hogy Békéscsaba, Békés egy magas vezetésű rendszeren keresz­tül tudja szükségletét megkapni, egyre inkább majd indokolt lesz a megye északi és nyugati részén is ezzel gondolkodni. Mennyiségi problémákat kell megoldani. - Másrészt minőségi problémákat kell megoldani. A Békésmegyei vízrendszerben lévő vizek vastartalma, gáztartalma és sajnos az utóbbi időben arzéntartalma is növekszik, köztudott ennek - veszélyessége. Tehát a minőségi problémákkal is összefügg az amit végül is exponáltunk, azt ajánlottuk, kértük, hogy az OVH hozzon létre egy saját vállalatot Békés megyében, amihez a megyei tanács felajánlja a Békés megyei Viz- és Csatornamű Vállalatot, hogy ennek része legyen, van egy gyulai tanácsi vállalatunk, ott még kell bizonyos tárgyalásokat folytatni, de ott is ugy néz ki, hogy ez támogatásra kerül. Illetve a harmadik forrása ennek a vállalatnak az OVH Tisza-vidéki Re­gionális Vizmü, amely a mezőgazdasági öntözéssel foglalkozik. Ennek kapcsán ennek a vállalatnak a rendeltetése a következő lenne, amit mi kértünk: Mindenekelőtt a vizellátás és hosszú távon majd nem az egész megye területén indokolt a rendszer kiépitése, másrészt a csatornázás, a fürdőknek a kézbevétele és gondozása, illetve a mezőgazdasági öntözés. Az OVH elnöke, Kovács elvtárs a legteljesebb mértékig azonosi­totta magát a kérésünkkel, támogatja. Van néhány akadálya, ami­nek az elháritása érdekében majd cselekedni kell, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalánál még nem egységes az állásfoglalás e kérdés támogatását illetően, amire majd vissza kell térnünk. Abban maradtunk, hogy ezt rövid utón megtesszük, 3. Páles Gyula elvtárssal, az MNB elnökhelyettesével folytattunk egy rövid megbeszélést, ez inkább a jövőre vonatkozik, arra kér­tük, hogy legalább azt a hitelkontingenst kapják meg a megye gazdaságai, tehát az ipar, a mezőgazdaság és más területei, mint amit ebben az évben élveztünk. Egyelőre Páles elvtárs annyit

Next

/
Thumbnails
Contents