MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-06-16 VB_651 - 1982_VB 651/11
aránya. Ez azt mutatja, hogy egy magasabb szintű képzésben ha erőfeszítéseket teszünk, folyamatosan figyelemmel kisérjük és követelményeket állitunk magunk elé, akkor lehet olyan javaslattal élni, egy ilyen szintű képzéssel megfelelő arányok alakuljanak ki. Itt is fokozott figyelmet kell forditani egyrészt arra, hogy a járási, városi pártbizottságok káderképzési terve alapján rendszeresen nagyobb arányban kerüljenek be az esti egyetem és szakositó hallgatói közé fizikai dolgozók. Ezt a követelményt illetően és az ezzel kapcsolatos gondokban azt javasolom, hogy a végrehajtó bizottság foglaljon újra állást, dolgozzuk fel és mondjuk el a járási, városi pártbizottságoknak. Aki gyakorlati oktató az tudja, hogy sajnos a hallgatók egy jelentős része állandóan panaszkodik arra vonatkozóan, hogy nem kapja meg a megfelelő támogatást tanulmányai végzéséhez. Sokszor még vizsgaprobléma is van, hogy a munkahely nem teszi lehetővé, hogy a dolgozó kivegye tanulmányi szabadságát. Ennek kapcsán érdemes megfogalmazni a pártszervek felé annak tanulságát, hogy akiket beiskoláznak, azoknak teremtsék meg a tanulmányi feltételeket. Sajnos a hallgatóság egyrészt ilyen gondokkat küszködik. Ugyan felvesszük az esti egyetemre, de ugy küszködi magát végig, mert nem élvezi a munkahelyi vezetés és pártszervezet kellő támogatását tanulmányai végzéséhez. Ebben konkrét feladatot és magasabb követelményt kell állitani pártszervezeteink elé, Javasolom, hogy ezek figyelembevételével fogadja el a végrehajtó bizottság a javaslatot. A végrehajtó bizottság az ML Esti Egyetem Szakositó évfolyamaira és hallgatóira vonatkozó javaslatot elfogadta. Tájékoztató - a járási- városi pártbizottságok apparátusi értekezleteinek összesített tapasztalatairól. /A javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva van./ Előadó; Csaba Oános elvtárs Észrevételek: SZABÓ MIKLÓS: A következővel szeretném kiegészíteni, ha a végrehajtó bizottság javaslatot tenne a kiegészítésre vonatkozóan. Elhangzott egy sor kérés itt a megyei végrehajtó bizottság, megyei pártbizottság vezetése, titkár elvtársak felé, ezeket valahogy minősíteni kellene. Amikor visszareagálunk első titkári értekezleten, már ott mondjuk el azt is, hogy pl, adott kérdésben, amit ott felvetnek, mi az álláspontunk. Állást kell foglalni azokban a kérdésekben, felvetésekben, amelyeket a járási, városi pártbizottságaink apparátusa ezen értekezletek kapcsán a megyei vezetés irányába felvetett. Mi is elmondtuk a megyei