MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-03-24 VB_645 - 1982_VB 645/11

- lo ­tatásban fel kell készülni mindenféleképpen, több oldalon. Egyrészt én azt hiszem, még nagyobb figyelmet kellene forditanunk a tényleges eredményeink bemutatására. Itt az eredmények bemutatá­sánál azt hiszem van adósságunk. Nevezetesen az, hogy ezt olyan ter­mészetesnek tüntetjük fel, mintha a szocializmus lényegéből automa­tikusan következnének. Ennek következtében az emberek szintén termé­szetesnek fogják fel és különösebb dolgot már nem is látnak benne, mert annyira természetes. Nem mutatjuk be az eredmények mögött meg­húzódó nagyon komoly erőfeszítéseket, amelyekkel ezeket az eredmé­nyeket elértük. Azt hiszem, erre a területre nagyobb hangsúlyt kell forditanunk. A gazdaságpolitikában is vannak uj jelenségek, uj dolgok, amelyeket a közvélemény még nem "emésztett" meg. Csak egyet emlitenék meg, itt van például a kisvállalkozásoknak a területe, amely nagyon könnyen olyan irányba csúszott el, mintha ez valamilyen maszek vállalkozás lenne, holott nincs erről szó és ennek a megértetése megint nem lesz kis feladat, hogy ne csak megértsék, hanem tényleg ennek a életbe való átvitelét is, ahol lehetséges és szükséges, intenzivebben tá­mogassuk és segitsük. Én magam is tapasztaltam ezt az oktatás-propaganda során, egy olyan vélemény kezd kialakulni és ebben még a tankönyveink is hibásak, hogy mintha 1956 előtt időszak nem is tartozna a szocialista történelem folyamatába. Mintha szégyenlenünk kellene minden vonatkozásban, azt ki kellene iktatni, legjobb volna, ha nem is lenne. Kétségtelen tény, ismert tények azok a problémák, amelyek 1956. előtti időszakban le­zajlottak, de viszont emellett az is kétségtelen tény, hogy ekkor is Magyarországon a szocializmus épült és az utóbbinak nem adun e­léggé hangot, a politikai oktatás, képzés minden szintjére érvényes ez. Éppen abból a körülményből kiindulva, hogy a közvéleményünk ér­zékeny és ez az érzékenység csak fokozódik, hogy a problémákat nem lehet ma már általánosan hangzott kijelentésekkel feloldani, megma­gyarázni, hanem konkrét tényekre, érvekre van szükség, és ezt igény­lik is és ez a módszertani részhez kapcsolódna, hangsúlyozottabban kellene törekedni arra, minden szinten, hogy a párt- és tömegszerve­zeti oktatásban az érveknek, a vitáknak lényegesen nagyobb teret biz­tosítsunk és ennek megfelelően az előadók részéről nagyobb felkészült séget. Mert az emberek, az elvtársaink is, akik ez oktatásokban részt vesznek, az általánosan érvényes és helyesen megfogalmazott deffini­ciókat, megállapításokat a saját környezetük konkrét példáival szem­besitik és ebben a szembesítésben, ha az előadó nem eléggé felkészült nem az általános, helyesen megfogalmazott érvek javára dől el a vég­ső konklúzió és erre nekünk nagyon ügyelnünk'kell. Itt lehetne pél­dákat hozni, beszélünk a szocialista demokratizmusról, amelyben az előrelépésünk óriási, nagyon komoly, ugyankkor ennek a megitélése, a konkrét, helyi példákon keresztül, nem mindig pozitiv és ebből a nem mindig pozitiv konkrét esetekből könnyen egy olyan általánosí­tás alakulhat ki, hogy az egész szocialista demokratizmusról szóló tanitásaink, bizony itt-ott erősen megkérdőjelezhetőek, azért, mert a fejlődést, a tendenciát nem tudjuk kellőképpen érzékeltetni. IRHÁZINÉ ELVTÁRSNŐ: Egyetlen gondolatot szeretnék az anyaghoz elmon­dani. En ugy érzem,mindazok a propaganda feladatok,amelyek tartalmi­lag megfogalmazásra kerültek, azok az érzékeny pontjai társadalmunk­nak, amelyekre valóban a fő figyelmet kell forditani. T hát egyértel­mű, konkrét, a propagandisták kezükbe veszik ezt az anyfgot, akkor abból tudják, hogy milyen irányban kell, hogy erősitsék a tevékeny­ségüket. Ezért, tehát én nagyon jónak, nem általánosnak, konkrétnak és mindenki számára egyértelműnek érzem.

Next

/
Thumbnails
Contents