MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-03-11 VB_618 - 1981_VB 618/28

3 1981. február 17-én főkapitányi értekezleten értékeltük az 1980. évben végzett munkánkat és a további feladato­kat. Magas szintű és alapos politikai, szakmai értékelések áll­nak tehát rendelkezésünkre, amelyek azonkívül, hogy tartal­milag segitették munkánk javitását alapul szolgálnak a mun­ka szinvonalának jelenlegi megitéléséhez. össztevékenységünkre a törvényesség mind két oldalának ma­radéktalan érvényesitése, a bűnmegelőzés fokozása, az el­követett bűncselekmények felderitési eredményességének nö­velésére irányuló törekvés a jellemző. A megye állam és közbiztonsága jónak értékelhető. E mellett még számos hiányosság és a feladatok végrehajtásában sok tennivalónk van. Az eredményességi mutatóink javuló tenden­ciát mutatnak, de koránt sem lehetünk elégedettek. Az el­múlt 5 évben voltak kritikus időszakaink, feszültségek, amelyek csak utólagos felderitő munka eredményeként oldód­tak fel. Szervezeti igazitásokkal, a közlekedésrendészet igazgatási és a végrehajtó szolgálat decentralizálásának szorgalmazá­sával, a körzeti megbizotti létszám növelésével kezdemé­nyező módon alakitottuk szervezetünket a követelményekhez. Igyekeztünk közelebb vinni az ügyintézést a lakossághoz. I. A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA Békés megye az állam elleni és a köztörvényes bűnözés ala­kulásában az ország kevésbé fertőzött megyéi közé tartozik. A megyék rangsorában a 10 ezer lakosra jutó bűnözés gya­koriságában a 14-17. helyet foglaljuk el. A megye állambiztonsági operativ helyzetét az utóbbi években jelentősen befolyásolta az enyhülési politikával szemben álló imperialista erők, hazánk és a többi szocialista ország ellen folytatott tevékenysége. ^A£ Q>< ^\ %2

Next

/
Thumbnails
Contents