MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-12-16 VB_638 - 1981_VB 638/20

19 kommunisták irányában. Vannak olyan dolgok, amit nem lehet meg­irni, de a párttagság, különösen vezető funkciókban lévő elvtár­sak - akár a nemzetközi élet, akár a gazdasági élet, akár a kul­turális élet területén - joggal elvárják, hogy gyorsan és haté­kony tájékoztatást kapjanak róla. Megyei szinten, de központi szintről is. Ez azért szükségeltetik, mert tapasztalhatjuk, hogy pld. a gazdaság területén emiitett uj kezdeményezések körében is nem egyszerűen a pártonkivüliek és az egyszerű dolgozók köré­ben vannak bizonyos fenntartások, hanem nagyon sokszor párttagok, sőt vezetők körében is tapasztalunk más felfogásbeli véleményeket, amelyeket csak ugy szerelhetünk le, ha mi a magunk eszközrendsze­rével, a gyors tájékoztatással, a felkészítéssel a kérdések elé tudunk menni, s megitélésem szerint ezen a területen megyei, de központi szinten is szükséges, hogy gondolkozzunk. A tájékozta­tási rendszer mennyiségét elégségesnek tartom, a hatófokára, és tartalmára szeretnék utalni. Dsztom Csatári elvtárssal azt a vé­leményt, hogy az infoval szemben ugy fogalmaztunk, hogy leggyen­gébb láncszemünk az információban ak párt belső életről való tá­jékoztatás, valamint a gazdasági élet azon folyamatainak a vissza­tükrözéséről, amely a kedvező tendenciákat jelenti, ennek alapján a gazdaságpolitikai osztály felelősei felé is megfogalmaztuk a követelményeket, és a PTO felé is. Miért? Ha kimegyünk egy taggülés­re, az ember szinte jó érzéssel jön vissza, feltöltődik, rengeteg problémát vetnek fel az emberek, gazdagok a taggyűlésen a párbe­széd, az észrevétel, stb, és az információban ez a sokszinüség nem mindig jelenik meg. Valahol a láncszemben,folyamatban vizsgálnunk kell hogy mi az oka ennek, ezt a legutóbbi infós csoporton is hang­súlyoztuk, két területen különösen szükséges előrelépni: a párt belső élete, és a gazdasági információ kérdései kapcsán. Informá­ciónk tartalmát és arányait nézve, megfogalmaznék olyan dologot, melyre a tegnap megtartott pártbizottsági ülés is feljogosit; a megye mezőgazdasága és helyzete. A pb. azt a megállapítást tette, hogy megyénk a népgazdaság által reánk rót kötelezettségét tel­jesítette, amely az országos helyzettől egy kedvezőbb képet mutat. Ezt nem magunk dicséretének mondom, de a tájékoztatás, információ, kommunikációs eszközök jelzik, hogy mennyit szólnak a megyéről, de az eredmények birtokában megfogalmazom, hogy szólhatnának többször, mert nem érdemtelenül mondom ezt a dolgot. Ugyanis mértéktartóan fogalmaztunk a tegnapi pb ülésen, hogy a ránk rót feladatokat tel­jesítettük, és ez az országos átlagtól jobb. Azt a törekvést is felvállaltuk, hogy 4-, 4,5 &-os növekmény, az ország más területei­hez képest ez egy komoly, feszitett kfelelősségválalás. Hogy lezt teljesiteni tudjuk, a magunk eszközrendszerével közreműködünk, de megragadom az alkalmat, kérjük a segitséget , ha lehet a megyét az országos infós-rendszerben súlyának megfelelően kezeljük, amivel egy kedvező folyamatot érzékelünk, de lehetne a jelenlegi helyzettől jobb is. Azzal szeretném befejezni a gondolatot, hogy mindazokról, amit e téma kapcsán eredményként vethetünk fel nem választhatjuk el attól, hogy ne kérjük a továbbiakban is Németh elvtársék segít­ségét, támogatását, hogy a követelményeknek fokozottabban meg tud­junk felelni. FRANK ELVTÁRS : Megitélésem szerint az előterjesztés jó, az abban foglaltakkal egyetértek, üavasolom fogadjuk el az előterjesztést. Németh elvtárs által elmondottakkal egyetértek, úgyszintén a többi elvtársak által elmondottakkal is. Két rövid megjegyzésem lenne; 1./ Hogy a tájékoztatás le- és felfelé egyaránt tu^cionáljon.

Next

/
Thumbnails
Contents