MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-10-21 VB_634 - 1981_VB 634/7

_ 6 ­előadásos formái. további tennivalókat a következőkben fogalmaznánk meg a társadal­mi és politikai ismeretterjesztésben, amelyek végrehajtásához az eddigi eredmények jó alapot biztosítanak. - A meglévő szervezeti kereteken belül a tár lorapolitikai isme­retterjesztés hatékonyságát, hatókörét tovább kell növelni. Első­sorban korszerű formák, komplex sorozatok számának növelésével. - Az értelmiség körében erősiteni kell azt az elvárást, hogy az is­meretterjesztő munkában jobban érvényesüljön a tudatosabb marxista szemlélet, a politikai, világnézeti elkötelezettség, a tudományos igényesség, a politikai igényeknek legjobban megfelelő tartalmi és metodikai, módszertani formák alkalmazása. - Kezelje a társulat kiemelt feladatként különösen a fiatalság kö­rében az elmúlt 25 év társadalmi fejlődésének megismertetését, a helyes történelmi szemlélet kialakítását, formálását, összességében, az osztályunk részéről az ismeretterjesztő szerve­zetekben folyó társadalmi, politikai ismeretterjesztést eredményes­nek Ítéljük meg. KRUPA ELVTÁRS: Amit a Kardosné és Irháziné elvtársnő elmondott én nagyon örültem annak, hogy valóban mi a TIT oldaláról mondottuk el a tevékenységünket és a társszervek részéről hallottuk a véleményt arról, hogy mi a befogadók részéről a helyzet és azt hiszem, hogy ez reális kép, mind amit a Kardosné elvtársnő elmondott a békéscsa­bai üzemekre vonatkozóan, illetve a szakszervezetre vonatkozóan. Nekem az akérésem, hogy igen sok üzemben van már TIT csoportunk, hozzunk létre a Konzervgyárban is TIT csoportot és akkor a TIT i­rányitottsága is közvetlenebbé válik. Ami a tematikát illeti, sajnos a TIT önfenntartó, tehát ilyen vállal­kozóként szerzi a működésének a létalapját, igy a témajavaslatokat mi csak korlátolt számban tudjuk kiadni, ezért kértük a szakszerve­zettől, hogy anyagilag támogassanak, de miután a megyei szakszerve­zetnek az volt a véleménye, hogy a művelődési bizottságoknak van a­nyagi alapja, igy ezt most anyagi ellentétként tudjuk nyújtani, mert a művelődési bizottságoknak valóban nagyobb szerepüknek kell lenni a befogadásban és ezzel én teljes mértékben egyetértek. Ami pedig a MTESz és a TIT együttműködését illeti, a Konzervgyárban nyilván a MTESZ tagegyesülete tevékenykedik a szakemberek szamára. Mi viszont a szakembereket felhasználjuk a tömegek ismeretterjesz­tésére. Tehát itt a MAE és a TIT egy üzemen belüli tevékenysége az nem keresztezi egymást, hanem rétegben egészíti ki egymást, A nyelvtanfolyamok vonatkozásában, boldogan mondhatnám azt, hogy or­szágosan harmadik helyen állunk, ámbár azért van, mert orosz nyelv­tanfolyamot csinálunk az iskolákban- a gyermekek körében a nyelv meg­szerettetésére ebből van 98, de az angol és a német nyelvtanfolyam száma olyan elenyésző, hogy a 15, , 16, helyen állunk. Tehát valóban jogos igényként merült fel, hogy az üzemekben, a dolgozók részére erőteljesebben tartsuk meg a nyelvtanfolyamokat. Én nagyon szépen köszönöm az Irháziné elvtársnc észrevételét, abban a vonatkozásban is, hogy további mennyiségi feladatot nem is tűztünk ki célul, viszont az igényeknek sem akarunk ellenállni és ebből fa­kadnak az esetleges problémák. aA formák vonatkozásában igyekszünk, hiszen a helyi csoportok létrehozása témajavaslat, emberekkel való kapcsolat, az emberközeli ismeretterjesztés megvalósítása terén i­gyekszünk előbbre lépni, azért azt viszont el szeretném mondani, hogy a TIT az az ismeretterjesztésnek csak az egyik oldalát tudja vállalni és elvégezni, ehhez, hogy még tovább lépjünk és színvonalasabbak le­>

Next

/
Thumbnails
Contents