MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-04-23 VB_595 - 1980_VB 595/14
- 3 II. A VIXRBHAJTÁS KDDTGI TAPASZTAIATAI A határozat végrehajtására ösztönzőleg hat az 1930-ban bevezetett uj bérszabályozás, valamint több szakminisztérium által kiadott utasitás. Ezek hatására a vállalatok munkaerő iránti kereslete mérséklődött. Jellemző, hogy 1980-ban a létszám szintentartását Illetve 2-3 S6-OS csökkentését tervezik. A vállalati, üzemi pártszervek elvi-politikai irányításával egységesebb felfogás alakult ki a munkaerőgazdálkodás területén jelentkező feladatok meghatározásában. A gazdaságvezetés és a szakszervezet testületeinek együttműködése is jól szo'lgálja a célkitűzések végrehajtását. A XII. Pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulójával összefüggésben fokozódott szocialista munkaverseny jobbon igazodik a megnövekedett követel menyekhez, kedvező légkört teremtett a feladatok végrehajtásához. A határozat végrehajtását nehezíti - főleg a nem megyei székhelyű vállalatok gyáregységei, telephelyei esetében - hogy a vállalatok belső anyagi érdekeltségi rendszere lassan igazodik a megváltozott körülményekhez. Ilég mindig jellemfő az a gyakorlat, hogy többnyire csak a termelés mennyiségi mutatóira irányítják az ösztönzést.. legyes vállalatok szervezete túlságosan tagolt, az irányitási lánc az optimálisnál hosszabb, az Információs rendszer nem elég korszerű, kevés a jól képzett ozer ,r ezéríi s'/aícembor. A vállalatok és szövetkezetei; munkaerőgazdálkodásuk felülvizsgálatára programot dolgoztak ki, amely program tartalmazza: a vizsgálat módszereit, a vizsgálatot végző munkacsoportokat, valamint a politikai előkészítés feladatait. Az elaő azakaszban 11 gazdasági egységnél több mint 4000 főt foglalkoztató munkahelyek -felülvizsgálatára került sor. BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTÁR tk