MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-10-22 VB_608 - 1980_VB 608/27
- 10 3,/ A különböző területeken várható indokolt kádercseréket idejében és tervszerűen kell megoldani ugy, hogy az tovább javitsa a vezetői állomány összetételét és a vezetői munka szinvonalat. Vezetőkké azokat a kádereket kell előléptetni, akik megfelelő felkészültséggel és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek és képesek a vezetői munka színvonalának további javitására. Tovább kell folytatni az arra alkalmas fiatalok, nők, fizikai dolgozók vezetői funkcióba való állitását. 4./ Következetesebben kell fellépni a még meglévő szubjektivizmus és az elhúzódó kádercserékkel szemben. Minden területen magasabb .színvonalra kell emelni a káder- és személyzeti munka pártirányitását és ellenőrzését. Tovább kell erősiteni a káderés személyzeti munka demokratikus vonásait, növelni a döntésben a választott testületek szerepét. * 5./ Az irányitó pártbizottságok 1981-1985—ig terjedő időszakra készitsenek ötéves káderutánpótlási és képzési tervet, valamint éves cseretervet, melyek alulról felfele egymásra épülve készüljenek el, A járási-városi, üzemi, községi pártbizottságok az ötéves káderutánpótlási és képzési tervet 1980. december 30-ig, a megyei pártbizottság 1981. első negyedévben testületi ülésen tárgyalja meg. Az éves cseretervet minden szinten a végrehajtó bizottságok év végén testületi ülésen értékeljók. 6./ A megyei pártbizottság osztályai - az MB PTO koordinációjával - határozzák meg az ötéves káderutánpótlási és képzési terv és az éves csereterv főbb követelményeit. A járási-városi pártbizottságoknak nyújtsanak segitséget a tervek elkészítésében. Határidő: 1980, december 30. Felelős : Szabó Miklós elvtárs , 7./ Az irányitó pártbizottságok vizsgálják felül hatásköri listáikat, eszközöljék a változásoknak és szükségleteknek megfelelően a módosításokat. A hatásköri listákban következetesen érvényesüljön az az elv, hogy a személyi döntések ott szülessenek, ahol adott vezető kiválasztásához és munkájának megitéléhej a legtöbb információval rendelkeznek. Vr